Advent a jó cselekedetek jegyében

Decemberi boldogságóráinkat Várfalvy Emőke meséjével kezdtük. Rajzórán megrajzoltuk a mese inspirálta angyalkáinkat. A saját cipősdobozunkból elővettük az osztály dekorálásához szánt díszeinket, melyből szintén előkerült néhány angyalka is. Csatlakoztunk a cipősdoboz akciós ajándékgyűjtéshez. Számos megunt, de még használható játékot gyűjtöttek a családok. Majd ezeket be is csomagoltuk.
A cipősdobozzal való foglalkozásokat nem hagytuk abba. Egy színházat, egy kosárlabdajátékot és egy emeletes garázs is elkészült. A bent töltött szünetekben ezekkel gyakorta játszottunk is.
A hónap bővelkedik jeles napokban. Megünnepeltük az önkéntesek napját. Csokit egy mosolyért akcióban vettünk részt és szerepelni mentünk luca műsorunkkal óvódákba és idősek otthonába. Miklós napját. Írtunk levelet a Mikulásnak. Luca napján búzát ültettünk, luca széket, hagymakalendáriumot készítettünk.
Adventi kalendáriumunkat a teljesítmény, a jó cselekedetek jegyében nyithatták ki az arra érdemesek. Idén nemcsak kaptak, hanem adtak is azok, akik a csoki mellett, kis filmekkel jutalmazódtak. Többféle jó cselekedet kártyák, biztatások várták a gyerekeket.
Biztató kártyákat adtunk karácsonyi ajándékba minden osztálynak.
Karácsony előtt iskolai szinten tartottuk meg a vicces pulóverek napját. 16-án, a magyar kórusok napján kántálni mentünk a családokhoz.
A legtöbb izgalommal a karácsonyi közös reggelit és ajándékozást vártuk. Kézzel készített ajándékok óriási örömöt okoztak készítőnek és ajándékozottnak egyaránt.

ooo

Képek