A szívem kertje

Szivecskék-kép.jpg

E havi témánkat a „Szívem kertje” című mese mondanivalója köré építettük, melyre egy kötetlen beszélgetéssel hangolódtunk rá. A hét elején tartott nyitókörben elmondhatták a gyerekek a gondolataikat, egyéni élményeiket a jó cselekedetekről.
Ezután színes képillusztráció segítségével megismerhették Amália történetét. A mese mondanivalójának megbeszélése után felhívtuk a gyerekek figyelmét a napi jó cselekedetek fontosságára, s megkértük őket, hogy a következő napokban próbáljanak meg minél több jót tenni egymással kis közösségünkben a „Jószívű” cím elnyeréséhez.
A hét utolsó napján ennek megfelelően, élményeik alapján elkészítették a gyerekek kis szívecskéjüket, és a legtöbb gyermekjelet összegyűjtő gyerekeknek „Jószívű” címet adományoztunk.

Képek