A szeretet mindenkiben ott van

pizsi.jpg

Ez a téma nem csak a Boldogság órákból volt az utolsó erre a tanévre, hanem ez volt nagycsoportosaink utolsó alkalma, hogy az eddigi tudást, ismeretet átismételjük és igazán megéljük a pillanatok csodáját, amit emlékül magukkal vihetnek az óvodából kirepülve. Intézményünk hagyományai közé tartozik a pizsi parti, melynek vendégei minden évben az elballagó nagy csoportosok. Ez általában egy kincskeresős este, de mi igyekeztünk minél inkább „boldoggá” tenni. Lovas kocsikázás és finom vacsora után zseblámpákkal útra indultunk, hogy megkeressük Lili tündért, aki ismét összeveszett a testvérével, Lolával. S itt elindultunk a Boldogság órák ösvényén. Különböző próbatételek várták a gyerekeket, s minden állomás egy-egy Boldog témát ölelt fel. Az est végén megtaláltuk Lili tündért, aki egy-egy szeretet tallérral fejezte ki háláját óvodásainknak. Ezt követően visszamentünk az oviba és kezdődött a mozi vásznon Csingiling története, majd minden gyermek álomba szenderült. A reggeli ébredést követően megreggeliztünk, majd minden gyermek egy kis ajándékkal távozhatott kitartásáért, figyelmességéért és segítőkészségéért. Úgy gondolom nem is lehetett volna szebb és boldogabb ez az együtt töltött este.

Képek