A sporttal egészségesen!

A sporttal egészségesen!

A testmozgás egy elsős gyerek számára a mindennapi élet természetes része. Mivel az osztályomban többségben vannak a fiúk, így elengedhetetlen a mentális jólétükhöz, hogy amikor csak tehetem megengedjem számukra a mozgást. Nálunk nincs elhízott gyermek, mindenki kivétel nélkül szeret játszani, mozogni. Sokat hintáznak, fociznak a gyerekek az iskola jól felszerelt udvarán. Az iskolakezdés óta minden héten egyszer gyümölcsnapot tartunk, így a testmozgás mellett az egészséges életmód fontosságára is nagy hangsúlyt fektetek. A májusi hónap időjárása ugyan kicsit borúsra alakult, mégis találtunk alkalmakat és helyszíneket a mozgás rendszeres gyakorlására. Az első boldogság órán meghallgattuk Bagdi Bella: Jó érzem magam dalát, majd egy kis mesehallgatás után az egészséges táplálkozásról beszélgettünk, melyet összekapcsoltam a heti gyümölcsnapunkkal. A következő órán a gyerekek nagy örömére a tornateremben egy akadálypályát építettünk, melyen az ügyes végig haladás volt a cél. Azonban semmi sem okozott olyan nagy örömet az osztályomba járó apróságoknak, mint amikor a társtelepülésünkön működő lovardába tettünk kirándulást a madarak és fák napja alkalmából. A sétálva megtett 6 kilométeres táv monotenitását a lovak látványa és a lovaglás lehetősége tette felejthetetlenné számukra. A gyermekek arcán megjelent mosoly láttán boldogság töltötte el a szívünket. Ugyanis vallom, hogy a testmozgás az ismert boldogságfokozó technikák közül a leghatékonyabb ebben az életkorban. A gyermekek a mozgás által sajátítanak el olyan fontos dolgokat, mit az együttműködés, a tolerancia, a másság, valamint a versenyhelyzet elfogadása. Nem beszélve a teherbírás képességének a fontosságáról, mely az iskolai szerepvállalás, helytállás egyik legfontosabb alapja.
Ron Fletcher szavait idézve: „ A mozgáshoz úgy közelíts, ahogy az élethez: lelkesedéssel, örömmel és hálával. Mert a mozgás az élet, az élet pedig a mozgás. Mindkettőtől azt kapod, ami beleteszel.”

Képek