A nap legjobb része, amikor te meg én mi leszünk

Társkeresés.png

Novemberben iskolánk 2.a osztálya Somogyvári Róbertné tanító néni vezetésével csatlakozott a Boldogság óra programhoz, melynek havi témája a társas kapcsolatok ápolása volt. Mindannyian boldogságra vágyunk. Ezt kívánjuk szeretteinknek és másoknak is. A gyerekek az iskolában (és az életben is) akkor boldogulnak a legjobban, ha társaikkal, a felnőttekkel kiegyensúlyozott, szeretetteljes a kapcsolatuk. Tehát a társas kapcsolatok eredményeként elért lelkiállapot mindenre kihat. Ilike néni meggyőződése, hogy az eredményes tanulásban, az önfegyelem kialakulásában, az önmagunkká válásban nagy szerepe van ennek. Ezért az órán a baráti, osztálytársi kapcsolatok megerősítése volt a cél. Ismert mesék hőseinek kellett egymást megtalálni, és egy csoportban dolgozni (véletlenszerű csoportalkotás). Ez az eddig távolabbi kapcsolatban lévő gyerekeket is együttműködésre ösztönözte. A közös alkotás (puzzle, színezés, plakát készítése) során egymást jobban megismerték, egymással beszélgettek, meggyőzték egymást, felosztották a feladatokat, tehát figyeltek egymásra. A kooperáció célja az volt, hogy egymás iránt elfogadóbbak legyenek, az előítéleteket lebontsuk. Az alkotások (plakátok) bemutatása jó alkalom volt a barátság, a jó kapcsolatok lényegének megfogalmazására. A pozitív tulajdonságok tudatosítására adott lehetőséget. Dallal fejezték be az órát, amit tréfás (a gyerekek ötletei segítségével kitalált) mozgással kísértek. „Ha jó a kedved…” A boldogság óra végén a gyerekek maguk fogalmazták meg, hogy ezen az órán tetszett a csoportmunka, a csoportalakítás során közeledtek egymáshoz, és jól együtt tudtak dolgozni. Micimackó találóan így fogalmazta meg ezt az érzést: „- Pont jókor jössz, mert ez a nap legjobb része. – Melyik az a rész? – Amikor te meg én mi leszünk.”

Képek