A megbocsátás gyakorlása a Maci csoportban

received_5388869027854006.jpeg

A hónap feladata a megbocsátás gyakorlása. Célunk az volt, hogy a játékokon, beszélgetéseken keresztül a gyerekek tanulják meg a sérelmeik elengedését, értsék meg, hogy a megbocsátás fontos, amellyel elsősorban maguknak tesznek jót.
A foglalkozásokat az „Arclazítás játékosan” relaxációval kezdtük.
Többször hallgattuk Bagdi Bella: Hooponopono című dalát. A dalra mozgásos koreográfiát találtunk ki. A 4 varázsszót a dallal együtt énekeltük. A gyerekek hamar megtanulták és használták a „Sajnálom, Kérlek, bocsáss meg, Köszönöm, Szeretlek” szavakat. Amikor a nap folyamán a gyerekek ezeket a varázsszavakat kimondták társaiknak, rögtön jöttek oda hozzánk, hogy elmeséljék, kinek melyiket mondták és miért. Piros papírból vágtunk ki nekik szíveket, amiket a varázsszavak használatáért kaptak meg. Készítettünk minden kisgyereknek borítékot, amiben a kapott szíveket gyűjtötték össze.
A megbocsátás virága a jácint, éppen ezért a vizuális foglalkozás keretén belül vágás, gyűrés és ragasztás technikájával színes papírból elkészítettük ezt a szép virágot.
Kisebb csoportokban beszélgetve arra kértem a gyerekeket, hogy idézzenek fel olyan helyzeteket, amikor valaki megbántotta őket. Megkéredeztem tőlük, hogy könnyen meg tudtak-e neki bocsátani. Majd megbeszéltük együtt az illető jótulajdonságait. Felidéztünk olyan helyzeteket is, amikor ők tettek valami rosszat másokkal. Megkérdeztem őket, hogy hogyan kértek bocsánatot, és mi lett a történet vége. A gyerekek többsége hamarabb és könnyebben el tudta mesélni azt, amikor nekik okozott sérelmet valaki. Viszont, amikor ők bántottak meg valakit, többnyire nem emlékeztek arra, nem tudták felidézni, azt mondták, hogy ilyen nem volt.
Elmeséltem nekik a Tündéri bocsánat című mesét. Utána megbeszéltük, hogyha lenne egy varázspálcájuk, ők mit tennének vele, illetve mikor és kinek szoktak megköszönni dolgokat.
Megbeszéltük a gyerekekkel, hogy nemcsak ezen a héten, hanem az elkövetkezendő napokban is figyelni foganak arra, hogy minél többször használják a varázsszavakat.

Képek