A megbocsátás gyakorlása

A megbocsátás gyakorlása

Boldogságóra – április / 2.c osztály
Téma: A megbocsátás gyakorlása
Két boldogságóránkat a témakörhöz ajánlott dalocskával, lazítással indítottuk. A cél az átszellemülés, a téma magunkba szívása, átgondolása. Ezután Fodor Ákos idézete került föl a táblára: „ Ha megdobnak kővel…. – építsd be a házadba! „ A gyerekek hamar megértették az idézett mondat lényegét, mondanivalóját. Sőt! Példákkal támasztották alá, hogy ők mit gondolnak erről…..
Ezután megbeszéltük, hogy miért is fontos tudnunk bocsánat kérni és megbocsátani. Ilyenkor ugyanis leteszünk a haragról és ez egy hatalmas gyógyító erő számunkra is.
Következő lépésben leírták a gyerekek, hogy miért szeretik a boldogságórákat. Amiből kiderült, hogy azért mert együtt vagyunk, lazítunk, mosolygunk, éneklünk, játszunk, rajzolunk és közösen dolgozunk, beszélgetünk.
A második órában „Bocsánat – állatok „készültek wc papír és papírszalvéta gurigákból,a fenntarthatósági héttel összekapcsolódva. A gyerekek elmondták, megmagyarázták miért azt az állatot rajzolták le és készítették el.
Az órák ismételten nagyon jó hangulatban, tevékenyen teltek.
Siófoki Edit tanító néni

Képek