A megbocsátás erdeje

IMG_5763.jpg

E hónap témája igen nehézkessé vált, mivel érzékeny problémákat érintett a tanulók esetében.Két boldogságórát tartottunk, mely során leginkább konkrét családban és iskolában történő problémás helyzeteket probáltunk megbeszélni és megoldani.

Az első óra a megbocsátás témát járta körül, amit példákkal próbáltunk megértetni a tanulókkal, melynek kapcsán igen személyes és kissé szomorú esetekről is beszélgettünk és kerestünk közös megoldásokat.Úgy a csoportvezetők, mint a tanulók egymás között egymás megsegítésén dolgoztak, melynek végső célkitűzése volt feloldani a harag, keserűség netán agresszió során kialakult sérelmek megbocsátását, de ugyanakkor a megbocsátó és egyben bocsánatkérő magatartás kialakítása is fontos tényezője volt a tevékenységnek.Nagyon nehéz volt, gyakran szembesültünk elakadásokkal mivel mélyebb témákat is érintettünk.

A második óra a „Megbocsátás erdeje” című munka elkészítése volt, melynek kapcsán a diákok segítséggel megpróbálták megnevezni azokat az érzelmeket, melyek szükségesek a megbocsátáshoz.Ezek megfogalmazása rávezetéssel történt.A plakát elkészítése során a fákat a gyerekek csak felragasztották míg az ahhoz fűződő érzéseket a csoportvezető írta fel.
A tevékenységet a Bagdi Bella Hoponopono című dalával zártuk, ami méginkább elmélyítette az érzelmeket.Talán a legszebb pillanat az volt, amikor a gyerekek és a csoportvezető egymás kezére tették kezeiket, mellyel egyfajta összetartozás volt érzékelhető a csoportban.
A boldogságóra után meghallgattunk Bagdi Bella „Boldog szülinapot ” című dalát is, amit a csoportvezető ajándékozott egyik tanulónak, akinek aznap épp a szülinapját ünnepelték.

Képek