A lehető legjobb SEGÍTŐ

A lehető legjobb SEGÍTŐ

Az optimizmus gyakorlása kapcsán osztályunk a lehető legjobb végkimenetelt igyekezett megtalálni helyzetekre, melyek közül néhány a hónap során esetleg velük is megesett. Három munkacsoport alakult, akik sorsolás útján a szülők, a tanárok, illetve az idősebb testvér gondolkodásmódját kellett rekonstruálják. A kérdés az volt, az egyes szereplők hogyan tudnák a lehető legjobb irányba mozdítani a történéseket. Az októberre kistanárnak jelentkező tanuló segített életszerű történéseket összegyűjteni: a példákban Xavér elkésett az iskolából, Ida otthon hagyta a felszerelést, Bazsi sokszor káromkodott, és ezen már az igazgatónő is rajtakapta. A csoportok az írásos fordulóban elsősorban a tanácsadásra fókuszáltak, így azt is meg tudtuk állapítani, mennyire fontos az egyén viselkedése az egyes problémák megoldásában. Minden körben megszavazták, ki az, aki legpozitívabban, biztatóbban állt a szereplők mellett a bajban. Végül megbeszéltük, saját életükben kiktől számíthatnak a tanulók a leginkább optimista hozzáállásra: sokszor kerültek ki a nagyszülők, nagybácsik nyertesen a segítőik közül.

Képek