A jócselekedetek gyakorlása

Jocselekedetek-gyakorlasa-Tanak-4..jpg

A Boldogságóra program december hónapban a „jócselekedetek gyakorlása” témakörét dolgozta fel. Ennek kapcsán az óra folyamán megismerkedtek a gyerekek az új Szupererő kártyacsomaggal.
A ráhangolódó beszélgetésünk előtt meghallgattuk a jó emberré csak a szívemmel válhatok cím dalt, amit már ismernek a gyerekek és szívesen éneklik.
A jócselekedetekhez kapcsolódóan tartalmas beszélgetést folytattunk arról, hogy miért is érdemes jót tenni. Mindezt papírra is vetettük, a munkafüzetben lévő egyik feladat segítségével. 3 okot írtak vagy rajzoltak a gyerekek, majd elkészítettük a mi karácsonyfánkat csupa jókívánságokkal, fontos gondolatokkal díszítve.
Az órát a jó emberré csak a szívemmel válhatok című dal eléneklésével zártuk le.

Képek