A jó cselekedetek gyakorlása

271640581_833536697580331_7713229959178451688_n-4.jpg

A jó cselekedetek gyakorlása

Az elmúlt havi témámat már nagyon vártam. Szerintem a gyerekek számára könnyen érthető e téma. A karácsony közeledte még megfoghatóbbá és megvalósíthatóbbá tette. Sajnos azonban közbeszólt az élet és terveim ellenére nem tudtam az óvodában tölteni e szép, karácsonyvárási időszakot.
Januárban azonban már egy új ötlettel a tarsolyomban vártam Boldogságórám kis részvevőit. Relaxációs gyakorlattal kicsit hangolódtunk a témánkra. Malomkörzéssel utánoztuk a szélkerekek mozgását, majd felhívtam figyelmüket, hogy szállingózni kezd a hó. Mindenki imádja a havazást, így felvidult az arcuk, szinte érezték, hogy arcukra hullik a puha hópihe.
-Honnan hullik a hó? Kíváncsiak vagytok? Ha leültök, hoztam nektek egy szép mesét, és elmondom nektek.
Az érdeklődést fokozta, hogy a csoportszobában már elhelyeztem a vetítővásznat és a diavetítő gépet.
-A mai mesénk címe: Holle anyó-mondtam.
Úgy gondoltam e témával való ismerkedés során, hogy ez a mese a gyermekeink számára érthető, érdekes és jó rálátást ad a jó cselekedetekre. Levetítettem a mesét, majd beszélgettünk a látottakról. Elmondták, hogy jó és rossz lány volt a mesében. Irányított kérdéseim segítségével ők maguk mondták ki, hogy jókat tett az egyik lány. Láthatták a meséből is, hogy Holle anyó számára is a jó cselekedeteket végrehajtó lány a kedvesebb, szeretetre méltóbb. Egy kisfiú megemlítette, hogy ő segíteni szokott a kisebbeken. Ezzel a mondatával már mindenkinek volt mondanivalója a segítségnyújtásról, jó cselekedetekről.
Sok-sok dolgot, ötletet összegyűjtöttünk közösen, hogy mi milyen jó cselekedeteket hajthatunk végre könnyedén. Segíthetünk társunknak a pakolásnál, beköthetjük a napos kötényét, stb.
Végül kis papírszívecskéket adtam mindenki kezébe, amin a saját jele szerepelt. Az ajtónkra ragaszthatta minden kisgyermek. Annak a jelét rajzolhatta rá minden gyerek akinek segített, jót tett. Ezzel beindult a versengés. Boldogan mesélték egymás szavába vágva, hogy ki, mit tett.
Segítőkészek, figyelmesek és jók voltak ezen a délelőttön egymáshoz gyermekeink. Az én szívem és az ő kis szívüket is biztosan melengette a tetteik sora. Remélem továbbra is folytatják jó cselekedeteiket.

Képek