A hála gyakorlása a Mackó csoportban
- Csoport neve: MackokBrasso
- Gradinita cu Program Prelungit "Casuta bucuriei" nr.11
- Kategória: Óvodások
- Téma: A boldogságfokozó hála
- (47 megtekintés)
A Brassó-i 11-es számú Napközi óvoda „Mackó” csoport óvodásai szeretettel résztvettek a Boldogságóra szeptemberi programjában. Ebbe a hónapba megtudtuk, hogy miért kell hálások legyünk, hogyan fejezhessük ki a hálánkat és miben segit nekünk, ha kifejezzünk és gyakoroljuk a hálaadást.
A gyerekekaktivan és érdeklődést tanusitva viszonyultak a témához. Először a hónlapjukon megtalált dal meghallgatásásval kezdtük tevékenységünket, melyet a gyerkek örömmel hallgaták végig, sőt már hallgatás köyben dudolták is a dalt. A dal meghallgatása és egy kis közös beszélgetés után, egyénileg is kifejezték azt aminek vagy amiért hálásak. Majd a gyerekek egy egy óvistárs iránti hálájukat, köszönetjüket fejezték ki, egy öleléssel megajándékozva.
Végül közösen elkészitették az óvónénik irányitásával a „Mackó csoport hálaadás fáját”, amire saját kéznyomuk került fel.
Szeretettel a Brassai Mackó csoport óvodásai és óvónénik.