A Földünk megbocsát

Boldogsag-level-1.jpg

A Boldogságórák tartalmában is megjelent a „Föld napja”, mint téma. Sokat foglalkoztunk környezetünk megfigyelésével, szépítésével. Belvárosi óvoda ellenére megnéztük a környékbeli kerteket, elsétáltunk a piacra virágokért, melyekkel szűkebb környezetünket, óvodánkat díszítettük.
A Boldogságórát most is relexációs gyakorlattal kezdtük, a „Napimádás” és a „Cica” gyakorlatok után beszélgettünk a Boldogságórák legjobb, legviccesebb, legemlékezetesebb pillanatairól, közösen megírtuk a „BOLDOGÍTÓ LEVELET”. Majd mindenki lerajzolhatta a kedvencét pillanatát, boldogságóra élményét, rajzolás közben a „Szép nap” című dalt hallgathatták meg a gyermekek. Természetesen a rajzolás után kedvenc dalukat kérték a gyermekek és önfeledten táncoltak rá!
A messzi messzi galaxis meséjét folytattuk és próbáltunk kitalálni különböző „BOCSÁNAT ÁLLATOKAT”. A gyermekek nagyon sok féle ötlettel álltak elő, de a legfontosabb az volt, hogy mikor hívnánk elő a bocsánat állatot, és kinek mikor küldenénk. Arról is beszélgettünk, hogy vajon a Földünk megbocsát-e a sok szemetelésért, károkozásért. A gyerekek kiemelték, hogy ők mit tudnak tenni Földünkért, a tisztaságért és az egészséges környezetünkért, valamint, hogy a Föld biztosan megbocsát nekünk.
A Föld napján még meghallgattuk Bagdi Bella: Gyújts egy gyertyát a Földért című dalát, és megalkottuk saját FÖLD NAPI ÜDVÖZLETÜNKET a dalra, majd közösen elő is adtuk.

Képek