A 2021-2022-es tanév eseményeinek összefoglálása

A 2021-2022-es tanév eseményeinek összefoglálása

Boldog iskola program beszámoló a 2021/22-es tanévre
A 10. F osztály a 2020/2021-es tanévben csatlakozott a Boldog iskola programhoz, második tanéve Rideg-Fekete Márta tanárnő iránymutatásával sikerült minden hónapban megvalósítani az időszakhoz tartozó témának megfelelően a feladatainkat.
szeptember
A 10. osztály osztályfőnöki órán beszélgetett a háláról, összegyűjtöttük, kinek miért lehetünk hálásak. Hálásak vagyunk valamennyien, hogy újra közösségben lehetünk, ezért ezt egy budapesti kirándulással erősítettük meg. A délelőtti programon történelmi utazáson vettünk részt, hiszen hálásak vagyunk azért is, hogy a mai körülmények között élhetjük mindennapjainkat. Délután közösségépítő programon vettünk részt, hiszen a hála mellett az is fontos, hogy erősítsük a már meglévő értékeket életünkben. A háláról való beszélgetéssel megalapoztuk az októberre tervezett optimizmusról való beszélgetésünket.
október
A 10. osztályosok az optimizmus hónapjában a Candide vagy az optimizmus című mű elemzésével beszélték meg az optimista látásmód szerepét életünkben. A regény történetében számos olyan esetet tapasztaltak, amelynek kimenetele tragikus lehetett volna, s a különféle szemléletű emberekre is láthattak példát. A mű elemzése során hangsúlyozták, hogy a pozitív gondolkodás hogyan hat életünkre, s összekötötték ezt a gondolatot a mű üzenetével: „A munka pedig arra jó, hogy távol tartsa tőlünk a három nagy bajt: A szükséget, az unalmat és a bűnt.”
november
A jelenleg kialakult vírushelyzetben is fontos, hogy ápoljuk kapcsolatainkat. Nemcsak beszéltünk erről novemberben, hanem programot szerveztünk. Disputanapot szerveztünk iskolánk 8. és 10. osztályos érdeklődő tanulóinak, akik egész nap csapatban dolgoztak, együtt voltak. Az érdeklődő diákoknak is lehetőségük volt ezt megtekinteni, ismerkedtek, találtak olyan közös pontot, melyre a későbbiekben alapozhatják a közös érdeklődésen alapuló kapcsolataikat.
december
Decemberben a 10. F osztály tanulói a jócselekedetek szellemében segítettek az iskola karácsonyi hangulatba varázslásában, részt vettek az iskola karácsonyfájának és az aula díszítésének feladataiban. Az osztály tanulói feldíszítették a termüket, s megajándékozták egymást.
január
A 10. F osztály a célkitűzéseket rövid- és hosszútávú célokra osztotta. Rövidtávú cél a félévi bizonyítványok értékelésekor fogalmazódott meg, mindenki láthatta az első félév eredményein, hogy mit kell tennie, hogy a tanév végén olyan bizonyítványa legyen, amilyet szeretne. A hosszútávú cél a továbbtanulás. Ennek segítéseként januárban ellátogattunk az Educatio Kiállításra. A kiállítás nagyon hasznos volt, a megszerzett információk megerősítették a tanulókat abban, hogy mit kell tenniük, hogy eredményes felvételt nyerjenek. Ez a program segítség volt a tanév végi emelt órák választásában is.
február

A február a megküzdési stratégiák jegyében telt, ami aktuális volt, hiszen a digitális oktatás miatti bizonytalanság több családban, tanulóban feszültséget okozott. Online beszélgetéssel, tanácsokkal segítettük egymást.

március

Az osztály tanulói összegyűjtötték, milyen apró örömök teszik szebbé a napjaikat, s választott személynek olyan örömet okoztak, amely őket és azt is jó érzéssel tölti el, akinek okozzák. A szüleiknek szereztek örömet azzal, hogy elmondták nekik A szurkos kezű királyfiak alkotás tartalmát, s megbeszélték, ők hogyan döntöttek volna. Tapasztalhatták, hogy örömet okoz, ha valaki mesél nekünk, s megosztja velünk gondolatait.

április

Idézeteket gyűjtöttünk a megbocsátásról. A beszélgetés után mindenki vállalta, hogy írásban vagy szóban bocsánatot kér vagy megbocsát valakinek. Néhányan papírra is vetették gondolataikat:
„A megbocsátás nem azt jelenti, hogy elfelejted a sérelmet, csupán azt, hogy képes vagy felülemelkedni rajta, és továbblépni.”
„A megbocsátás az, ha valaki képes felülemelkedni és továbblépni egy sérelmen annyira, hogy többé már ne érdekelje, ne indítson el benne semmit.”
„Létfontosságú tény, hogy ne azért bocsássunk meg valakinek, mert sajnáljuk, hanem azért, hogy nekünk jobb legyen.”
„Az elengedés akkor tud eljönni, ha teret adunk az érzéseinknek, kiengedjük magunkból a bennünk felgyülemlett energiákat, utána pedig saját magunk számára is megerősítjük, hogy bármi is történt, az már a múltban van, mi pedig tovább léphetünk.”
„Ha megbocsátunk valamit valakinek nem biztos, hogy ugyanolyan kapcsolatunk lesz az illetővel, mint azelőtt, ilyenkor a megbocsátás abban segíthet, hogy a saját lelki egészségünk helyreálljon, hogy feldolgozhassuk mindazt, amit átéltünk. ”

május

Az egészséges életmódot elsősorban a testnevelésórákon népszerűsítettük. A 10. F osztály tanulóinak életében központi szerepet játszik a testmozgás. Szinte valamennyien rendszeresen járnak edzésre a választott sportjukban, hétvégenként pedig versenyekre, mérkőzésekre. Többen országos szintű eredményt értek el ebben a tanévben is vízilabdában, országúti kerékpározásban, kajakozásban, evezésben, labdarúgásban, kézilabdában. A versenyszerű sportolás mellett szabadidejükben is futnak, kerékpároznak, iskolai kosárlabda- és pingpongbajnokságot kezdeményeztek. A szünetekben is szívesen pingpongoznak, és mindezek mellett testnevelésórán is lelkesen mozognak, leginkább röplabdázni szeretnek.

június
A 10. F osztály háromnapos kiránduláson vett részt Pécsen, amelyre nagy szükségünk volt, hiszen a 7.-es kirándulás óta többnapos osztálykirándulásra a kialakult járvány ügyi helyzet miatt nem tudtunk menni. Ez a program alkalmas volt arra, hogy az osztály tanulói közösségként az iskola falain kívül beszélgethessenek. A június az összegzés, lezárás, értékelés hónapja a tanulók számára, a beszélgetések arra világítottak rá, hogy ennek az életünkben is fontos szerepe van. a tanévet az otthonunkban zártuk, ahol közösen főztünk, beszélgettünk, s elégedetten láttam, hogy a tanulók tudnak és szeretnek társaikkal minőségi időt tölteni.
Eredményesnek tartom a program megvalósulását az osztályomban. A tanulókban tudatosult, hogy a boldog életért dolgozniuk kell. Nagy öröm számomra, hogy ebben segíthetem őket.

Kissné Kocsis Marianna
a 10. F osztály osztályfőnöke
Csongrád, 2022. június 15.

Képek