2023.szeptember – újra hála!

halas-sziv-1.jpg

Ebben az évben egy új csoprttal tartok boldogságórákat a Gennaroban. A diákokkal újult erővel vetettük bele magunkat a „feladatba”. Felvázoltam nekik, hogy az év folyamán milyen témákkal ismerkedünk, milyen foglalkozásaink lesznek majd és leginkább arról beszéltem nekik, hogy miért tartok nekik boldogságórákat. Bízom benne, hogy még közelebb kerülnek egymáshoz a diákok. Azt várom, hogy a foglalkozásokon jól érezzék magukat és a beszélgetések, történetek, játékok, zene pozitívan hasson életükre. Szeretném, ha el tudnák mondani, hogy milyen jó dolgok történnek velük, milyen kihívásokkal találkoznak életükben és azokkal mennyire tudnak megbirkózni.
Minden alkalmat a Szép nap, ölelj most át engem című dallal kezdtük. Másodszorra már majdnem tudták a szövegét, együtt dúdoltuk. Harmadszorra már táncoltak is!
Utána beszélgetőkör volt – elmondták a tanulók , mit jent számukra a hála, miért lehetnek hálásak és kinek, hogyan tudják kifejezni hálájukat. Az első beszélgetés nehezen indult. A Hála című iskolai történet segítségével vezettem őket rá arra, hogy mit jelent ez az érzés.
Az oroszlán és az egér című mese tetszett nekik. Legközelebb képekkel, bábokkal játszom el nekik a történeteket.
Kézműveskedtünk is többször – kiszínezték a hálafát, simogató kezeket rajzoltak, hálakártyákat – kidíszített szivecskéket-gyártottak és festettek közösen egy virágot, melynek a szirmai szép, színes,őszi falevelek voltak, amelyekre pár hálás szót írtak.
Utolsó alkalommal kókuszgolyót készítettünk , megkínálták vele a többieket is!
A foglalkozások végén röviden meditáltunk.
Jól sikerült az első hónap, optimistán várjuk az októbert!

Képek