Köszönjük, hogy velünk voltatok a 2018/19-es tanévben is!
- Írta: Boldogságóra,
- Megtekintve: 1121
[trx_br]
Mozgalmas évet zártunk!
Több, mint 1000 intézmény
Úgy kezdődött, hogy a tavalyi pályázati időszak eredménye nyomán átléptük az ezres számot, azaz több, mint 1000 oktatási intézmény pályázott a Boldog Óvoda és Boldog Iskola címre.
Ez hatalmas siker, ami a programban résztvevő lelkes pedagógusok nélkül nem jöhetett volna létre. Így az októberi címátadóra már az Erkel Színházat kellett kibérelnünk, hogy mind beférjünk és együtt hallgathassuk meg Prof. Dr. Bagdy Emőke, Prof. Dr. Oláh Attila és Prof. Dr. Vargha András előadását a sok-sok pedagógusé mellett, akik mind megosztották velünk gondolataikat, eredményeiket.
[trx_br]
Legújabb fejlesztésünk, a POZITIVITY társasjáték
A címátadó ünnepségen mutattuk be elsőként az utóbbi évek fejlesztését, a Pozitivity személyiségfejlesztő társasjátékot, ami azóta nagy sikereket tudhat magáénak.
[trx_br]
Fogadj örökbe egy Boldog Óvodát vagy Iskolát! kampány
Októberben elindultak a támogatott akkreditált képzéseink és a Fogadj örökbe egy Boldog Óvodát vagy Boldog Iskolát! programunk, melynek keretein belül több intézmény is támogatóra talált. Az örökbefogadók közül kiemelkedik a ROSAS Logisztikai Kft., akik Sas Gábor ügyvezető igazgató vezetésével a Zuglói Heltai Gáspár Általános Iskolát fogadták örökbe és e nemes felajánlásnak köszönhetően az egész tantestület térítésmentesen vehetett részt a 30 órás akkreditált képzésen és az iskola összes tanulója kapott Boldogságóra munkafüzetet. Hálásak vagyunk!
[trx_br]
Kutatások a boldogságórák pozitív hatásairól
Az ELTE Pozitív Pszichológiai Kutatócsoportjával és a Károly Gáspár Református Egyetem Pszichológia Intézetével közösen folytattuk azt a kutatás sorozatot, amelynek során a boldogságórák eredményességét mérjük. A kutatások már nem csak a gyermekek, de a pedagógusok jóllétének vizsgálatára is kiterjednek.
[trx_br]
„Váltsuk valóra a meséket” jótékonysági akció a Libri Könyvesboltokkal közösen
A boldogságórások közössége télen sem tétlenkedett, és megmutatta, hogy egy jó ügy mellett nagyon komoly erőket tud megmozdítani. Részt vettünk a Libri könyvgyűjtő akciójában, amelynek eredményeképpen 45020 könyvet gyűjtöttünk össze az együttműködő partnerekkel a rászoruló gyerekeknek.
A jótékonysági akció részleteit itt nézheted meg!
[trx_br]
Országos gyerekkoncert sorozat Bagdi Bellával és zenekarával
Hatalmas energiával kezdtük a 2019-es évet is. Március elejétől Bagdi Bella fantasztikus hangulatú ingyenes gyerekkoncertjein 11 helyszínen összesen 10.000 gyerek énekelte a Boldogság dalát. Budapest, Nyíregyháza, Miskolc, Székesfehérvár, Veszprém, Szeged, Zalaegerszeg, Szolnok, Ajka, Cegléd és Szentes azok a városok, ahol az alapítvány segítői, támogatói közreműködésével csodálatos koncertek születtek.
[trx_br]
Ismét megrajzoltuk Magyarország boldogságtérképét
A Boldogság Világnapján (március 20.) az ELTE Pozitív Pszichológiai Kutatócsoportjával közösen minden évben publikáljuk az úgynevezett Boldogságtérkép-kutatás eredményeit, amelynek során évről-évre figyelemmel tudjuk kísérni a magyarok boldogságszintjének változását. Így volt ez 2019-ben is.
A főbb eredményeket összegezve megállapítható, hogy a magyar lakosság boldogságszintje a 2016-ban és a 2017-ben mért értékekhez képest emelkedést mutat. A régiók közül Észak-Alföld régióban elsősorban a Hajdú-Bihar megyéből származó adatoknak köszönhetően nőtt a boldogságszint. A korábban mérteknek megfelelően változatlanul a Nyugat-Dunántúl-i régióban a legboldogabb a lakosság és Észak-Magyarországon vallják magukat boldogtalannak az emberek annak ellenére, hogy itt is emelkedik a boldogságszint a 2017-es értékekhez viszonyítva.
A megyeszékhelyek közül Tatabánya – 2017 után – ismét Magyarország legboldogabb városa lett.
A teljes kutatás megtekinthető itt!
[trx_br]
Kreatív energiák a Boldogság Rajzpályázaton
A Boldogság Világnapján számos televízió és rádióműsorban nyilatkoztunk és hívtuk fel a figyelmet a boldogság, a mentális jóllét fontosságára, de ezen a napon természetesen a gyerekekre is gondoltunk! Boldogság rajzpályázatot hirdettünk, amelyre több mint 2000 rajz érkezett. A díjkiosztón Bagdi Bella adta át az ajándékcsomagokat a győzteseknek.
A további győztes munkákat itt nézhetitek meg!
[trx_br]
Boldogságóra szakmai turné 16 helyszínen
Alig 8 nappal a Boldogság Világnapja után elindult az idei év egyik legizgalmasabb rendezvénysorozata, a Boldogságóra program nyílt szakmai napok, amelyen 16 teltházas rendezvényen közel 1500 résztvevővel találkozhattunk és beszélhettük át a programmal kapcsolatos tapasztalataikat.
Olyan komoly szaktekintélyek adtak elő a rendezvényen, mint a program fővédnöke Prof. Dr. Bagdy Emőke, Prof. Dr. Oláh Attila, az ELTE PPK vezetője, vagy Prof. Dr.Vargha András, a Károly Gáspár Református Egyetem Pszichológia tanszékének vezető-helyettese.
De ez a rendezvénysorozat sem lett volna olyan sikeres, ha nincs az a sok lelkes, szakmailag felkészült pedagógus, akik a helyi eseményeket megszervezték. Külön köszönet a workshopokat tartó kollégáknak, akik minden helyszínen izgalmas feladatokkal színesítették a programot.
A szakmai napokról itt tájékozódhatsz!
[trx_br]
Énekelj a Földért! mozgalom
Alig telt el néhány nap, és máris a Föld napját köszöntöttük, április 22-én. A mára már világméretű mozgalom több évtizede szólít fel a környezet védelmére, és számos megmozdulással hívja fel a figyelmet a társadalmi felelősségvállalásra – hiszen ahogyan ma élünk, az a jövőnket befolyásolja. A Jobb Veled a Világ Alapítvány is évről-évre csatlakozik a mozgalomhoz az Énekelj a Földért! kezdeményezéssel. Az esemény lényege, hogy a Föld napja alkalmából énekléssel hívjuk fel a figyelmet a környezetvédelemre és egy fenntartható életmód, gondolkodásmód mellett való elköteleződésre. Idén 17324-en tartottak velünk.
[trx_br]
Támogatott akkreditált képzések országszerte
Dezső Anita vezető trénerünk szakmai irányítása mellett egész évben nagy sikerrel zajlottak a támogatott képzéseink, amelyek még most is tartanak és amelyeken eddig közel 600 pedagógus vehetett részt ingyenesen.
[trx_br]
Boldogságóra program már szlovák nyelven is
Nagy büszkeség számunkra, hogy Szlovákiában már szlovák nyelven is elindult a Boldogságóra program.
A szlovák program helyi képviseletét a losonci Milan Rastislav Štefánik Általános Iskola lelkes csapata látja el, akik május 15-én nagyon színvonalasan címátadót szerveztek a Boldog Óvoda és Iskola címet elnyerő intézmények számára.
Külön köszönettel tartozunk Gabriela Aláčová igazgatónőnek és Setnička Ágnes igazgatóhelyettesnek, aki a program szakmai képviselője is Szlovákiában. Az címátadó eseményen nagyszerű esettanulmányokat hallgathattunk meg a helyi pedagógusoktól, akik a boldogságórákkal kapcsolatos élményeikről és tapasztalataikról meséltek a közönségnek és lelkesítő előadást hallottunk Petra Kaločayová gyermekpszichológus tolmácsolásában is.
Az előadásokat a szlovák nyelvű CD keresztelője, valamint a gyermekkórus és Bagdi Bella közös éneklése zárta.
[trx_br]
Újabb siker júniusban!
Sajtótájékoztató keretében jelentettük be, hogy minél több óvodába és iskolába szeretnénk bevinni a Boldogságóra programot a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom támogatásával.
Skrabski Fruzsina, a Három Királyfi kuratóriumi elnöke a Zugligeti Általános Iskolában tartott sajtótájékoztatón kifejtette, azt szeretnék, hogy a gyerekeknek olyan képességei alakuljanak ki, amelyek hozzásegítik őket ahhoz, hogy később jó szülőkké tudjanak válni. A két évvel ezelőtt egyetemisták körében végzett kutatásukra hivatkozva azt mondta, a korábbiakhoz viszonyítva emelkedett a kívánt gyermekszám: a fiatalok átlagosan két és fél, vagyis legalább két-három gyermeket szeretnének. Annak okai között, hogy nem születnek meg e vágyott utódok, csak harmadik helyen szerepelnek az anyagiak és a karrier. A fő ok azonban az, hogy a fiatalok nem találnak stabil partnert, párkapcsolatot, másodsorban pedig félnek a szülői szereptől. A boldogságóra a pozitív pszichológia és az élménypedagógia eszközeivel ezen tud segíteni.
A Boldogságóra közössége a virtuális térben is folyamatosan nő, most már 21 ezren követnek minket a Facebook-on is.
Megannyi gondolat, terv született még a Boldogságóra csapatában ebben az évben is, amelyek a következő tanévben – reméljük – Veletek közösen mind megvalósulnak. Mert ennek a programnak a benne résztvevő pedagógusok a lelke, a motorjai.
[trx_br]
Köszönjük az egész éves kitartó munkát. Jobb Veletek a Világ!
[trx_br]