Szendrői Hétszínvirág Óvoda 3752 Szendrő Bem u. 2/B

DSCN0975.jpg

EGÉSZSÉGHETET TARTOTTUNK

Örömmel vártuk ezt a hónapot, mivel mozogni nagyon szeretünk.
Mi egy nap helyett, egy egész hetet szenteltünk ennek a feladatnak és óvodánk mind a hét csoportja részt vett benne. Igyekeztünk alaposan megszervezni, hogy minden a mozgásról és az egészségről szóljon.
Minden reggelt közös zenés tornával és jó kedvvel indítottunk. Tanultunk aranyos kis verset az egészségről és a mozgásról. Meghívtuk vendégségbe a védőnéniket, akik négy csoportban várták minket és megtanították a helyes fogmosást, beszélgettek velünk az egészséges ételekről, találós kérdéseket tettek fel zöldségekkel és gyümölcsökkel kapcsolatban.
Valamint rajzfilmet is néztünk ahol megtanultuk, hogy a fogorvostól nem kell félni.
Kiszíneztük Makk Marci képét és érrmet készítettünk belőle.
De a legjobb talán mégis az volt, amikor az udvaron mozgásos akadály pályát hoztunk létre, változatos ügyességi feladatokkal és azokon mentünk végig.
Volt célba dobás virágkoszorú közepébe, ugráló labdával kerültünk akadályokat, próbára tettük egyensúlyozó képességünket. Kis motorokkal is akadályt kerültünk, amihez az erős lábainkra volt szükség. „Megmentettük a fészekből kipottyant madárfiókákat.”
Ültettünk virágot cserépbe, amihez szintén ügyességre volt szükség, hiszen előtte át kellett vinni egy hídon. S miután mindezt véghez vittük örömünkben trambulinon ugráltunk.
A zárás pedig igazán remek volt, hiszen a gyerekek által hozott gyümölcsökből gyümölcstálat készítettünk és közösen elfogyasztottuk.
Sokat mozogtunk, nevettünk és azt gondolom, hogy ennek a hétnek a haszna nemcsak abban rejlett, hogy sokat tettünk az egészségünkért, hanem kis közösségünk még jobban összekovácsolódott.

Képek