Egy nagyon boldog nap

- Csoport neve: mesevarkisnana
- Kisnánai Mesevár Óvoda
- Kategória: Óvodások
- Téma: Apró örömök élvezete
- (184 megtekintés)
A mai nap sok apró örömöt hozott az óvodásoknak. A napot mosolygós arcok megrajzolásával és színezésével kezdték. Kérésünkre behozták kedvenc játékaikat, amit egyenként be is mutattak. Elmondták, hogy miért azt választották, miért okoz örömet nekik. Ezután kölcsön is adhatták egymásnak a játékaikat, ami nagyon izgalmas volt. A közös játék alatt „A világomban minden rendben van” c. CD-t hallgattuk, a második szám a kedvencünk! Ezután azokkal a fiúkkal, akik autót hoztak, kivonultunk az öltözőbe és autóversenyt rendeztünk. A délelőttöt közös nagy tánccal zártuk. A nap végén mindenki hazavihette a kiszínezett boldog önarcképét, mellyel a szülőknek is boldog pillanatokat szerezhettek. Ez a projekt nagyon sikeres volt, minden kisgyerek aktívan részt tudott venni benne. biztos vagyok benne, hogy még napokig fogják emlegetni ezt a Nagyon Boldog Napot!