Boldogító jócselekedetek : Fogolyán Kristóf Megyei Kórház gyermekosztályán, Sepsiszentgyörgy Főterén a Karácsonyi vásárban, jégpályán, kantinban …

december7.jpg

Mozgalmas volt a december gyerekeknek és tanárnéniknek egyaránt, hiszen egy évben sem jótékonykodtunk ennyit, mint az idén.Már novemberbe elkezdtük megszervezni jócselekedeteinket : szülők, gyerekek és tanárok bevonásával egy hónapig gyűjtöttünk édességeket, játékokat, amiből végül nagyon sok összegyűlt.Gyerekeink kedvenc babájukat, játékaikat ajándékozták beteg kisgyerekeknek.Első uticélunk a Sepsiszentgyörgyi Fogolyán Kristóf Megyei Kórház gyerekosztálya volt, ahol szeretettel várt a kórház menedzsere, a főorvosnő, az asszisztensek, de főleg a gyerekek és az anyukák.Mikulásruhába beöltözve végigjártuk a kórtermeket és beteg gyerekeket ajándékoztunk.Aki épp dialízisen volt vagy épp pici volt és aludt ott csokit és játékot és Jobb Veled a Világ szivecskét rejtettünk az ágya mellé, hogy majd meglepetésként örömet szerezzünk.Örök emlék marad gyerekekeinknek, hogy beengedtek és szeretettel ajándékozhattunk mindenkit, akivel találkoztunk.A nővérek és doktornénik is meglepetésben részesültek, de a kapusbácsinak is megköszöntük egy csokival, hogy beengedett és útbaigazított minket.
Második uticél Sepsiszentgyörgy főtere és parkja volt.Épp Karácsonyi vásár volt, amikor bementünk az emberek közé és a kicsi gyermekeknek ajándékot osztogattunk, de olyan is volt, hogy együtt énekeltünk karácsonyi dalokat az épp kint levő gyerekekkel.A jégpályánál is nagy volt az öröm, ott is csokit és szivecskéket osztogattunk és elmondtuk, hogy „Jobb Veled a Világ”.Egy alkalommal 25-30 fős gyereksereg kezdett utánunk szaladni, fotóztak, énekeltek szülők, gyerekek egyaránt.
Harmadik uticél a kantin volt, ahol a szakácsnéniknek és bácsiknak megköszöntük, hogy egész évben kedvesek hozzánk, azonba csak akkor kaptak cukorkát és csokit, ha elénekleték velünk a „Mennyből az angyal” című dalt … nagy volt az öröm, vidám, nevetéssel teli pillanatok vltak.Ők hálájukkéntmegvendégeltek minket egy finom ebéddel.Óriási nap volt, tele szeretettel !

Azonban minket is öröm ért, ugyanis résztvettünk a könyvjelzős jótékonysági akción és ezért meglepték az iskolánkat 100 darab meséskönyvvel, amit Enikő tanárnéni osztott ki az egész iskolába és még a speciális oviba is elment örömet szerezni.Szuper hónap volt, szuper emlékekkel ! Hálás köszönetünk mindenért ! Áldott ünnepeket kívánunk, Enikő és Irma tanárnénik és a gyerekek ! Jobb Veletek a Világ !

Képek