Adni jó:)

IMAG0005.jpg

A teljes adventi időszakot átszőtte a boldogító jó cselekedetek témaköre. Az ajándék könyvjelzők elkészítése, a könyvadományok útnak indítása volt a kezdő motiváció a hónapra. A mi adventi naptárunk kis zsákocskákból állt és ezekből minden nap előkerült egy-egy boldogító jó cselekedet „angyali üzenete”, amit a már olvasni tudó nagycsoportosok olvastak fel a többieknek. A karácsonyváró asztalkánkon elhelyeztünk egy szépen szóló csengettyűt, amit az szólaltathatott meg, aki aznap valami jó cselekedetet hajtott végre. Azért tartottuk fontosnak a hangjelzést, mert – elsősorban ezt hallotta a Mikulás:)- ez minden alkalommal egy pillanatra felhívta a figyelmet a jó cselekedetre anélkül, hogy kizökkentette volna a gyerekeket a játékból, mégis hangsúlyt kapott és folyamatosan motivált. Mindig jóleső érzés volt hallani, hogy már megint történt valami jó. A gyerekek nem unták meg, kitartott egész hónapban a lelkesedés. Készítettünk kandallót, hogy mindenkinek átmelegedjen a lelke, megírtuk a Mikulásnak, hogy kinek mi volt az a jó cselekedete, amiért megérdemelnénk, hogy eljöjjön hozzánk. Gyúrtunk mézeskalácsot ajándékba a családnak. Tóbiásnak, a kisteknősünknek is készültünk karácsonyi meglepetéssel. A fiúk állították fel a fenyőnket és a kislányok díszítették…a lelkes fiúkkal közösen:). S végül a hónap megkoronázásaként megörvendeztettük az egész óvodát és a szülőket egy karácsonyi meglepetésműsorral. Jó cselekedet volt a javából…csengethettünk mindannyian!

Képek