Jótett cselekedetek
- Csoport neve: MicimackóUzsoki
- Orosháza Városi Önkormányzat Napköziotthonos Óvodája Uzsoki utcai Telephelye
- Kategória: Óvodások
- Téma: Boldogító jócselekedetek
- (145 megtekintés)
Jótett cselekedetek
Nem régiben történt a csoportunkban, hogy két kislány kicsúfult egy kisfiút. A kisfiú nagyon sírt, nagyon elkeseredett, szomorú volt. rosszul esett neki, hogy így viselkednek a lányok, mert közben barátok voltak. A csoportba járó többi gyermek próbálta vigasztalni a kisfiút, de az mindaddig sírt, míg a két kislány bocsánatot nem kért és nem mondtak neki egy-egy jó dolgot, amit szeretnek benne. A többi kisgyermek is elmondta miért szereti a kisfiút. Utána szerencsére „szent volt a béke”, ugyanolyan barátok voltak,mint előtte.
Egy másik történet.
Amikor az új kiscsoportosok megérkeztek az óvodánkba, a mi csoportunk ovisai nagyon kis segítőkészek voltak. Segítettek az óvodában eligazodni, mit merre találnak a kicsik. Ha sírtak, meg simogatták és vigasztalták őket. Biztatták őket, hogy jó itt az oviban és már ők sem sírnak. Ügyes, okos nagy ovisok lettek. Megtanulták, hogy jó dolgot cselekedni, jó dolog.