Gézengúz Óvoda és Bölcsőde 6423 Kelebia, Ady E. u. 108.

A boldogító jó cselekedetek, aktuális téma decemberre, így ismét egész hónapra terveztünk, melynek minden tevékenységében jelen volt a jó cselekedet, egymás segítése, öröm, boldogság okozása a társaknak, felnőtteknek, szülőknek, saját magunknak. Megbeszéltük, mit is jelent számunkra az önzetlenség, hogyan tudnak segíteni másoknak. Mi okoz saját magunknak örömöt. Meghallgattuk a hónap dalát, elmeséltük a mesét, és választottunk hasonlót.
A gyerekekkel készítettünk Luca pogácsát, felelevenítve a régmúlt hagyományát. Ültettünk búzát, kölcsönösen segítve egymást a munkában. A téma lezárásaként pedig minden gyermek egy-egy jó cselekedetet fogalmazott meg, amelyet majd igyekszik az ünnepek alatt betartani. A vállalt cselekedtek képeit felhelyeztük a fenyőfánkra, hogy később folytathassuk a beszélgetést.

Képek