Anekdota
- Csoport neve: Lamfalussy
- Zalaegerszegi SZC Lámfalussy Sándor Szakképző Iskolája
- Kategória: Középiskolások
- Téma: Társas kapcsolatok
- (260 megtekintés)
Egyszer régen, amikor még a boldogság és a szeretet uralkodott a Földön, élt egy nagyon boldog család. Mosolygós szülők, nagyszülők, unokák tartoztak ehhez a családhoz, akik nagyon szerették egymást. A családban volt egy hagyomány, hogy minden vasárnap összegyűlnek a nagyszülőknél és közösen fogyasztják el az ebédet. Egy szép nyári reggelen azonban az unokák úgy döntöttek, hogy meglepik a nagymamát és megfőzik helyette a finom fogásokat. Szombaton érkeztek a nagyszülőkhöz, ott is aludtak és vasárnap kora reggel beosontak a konyhába, hogy nekiálljanak az előkészületeknek. Azonban nem volt elég rutinjuk a konyhai műveletekben, ezért nem sikerült mindent maradéktalanul megvalósítani. A leves kifutott, a hús odaégett, a felfújt összeesett. A gyerekek azonban nem estek kétségbe, hanem egy szépen megterített asztalon feltálaltak mindent. Az ételekről csak annyit mondtak, hogy minden szeretetünket belesütöttük, ne haragudjatok, hogy ha nem is sikerültek annyira jól, mint nagymami főztje. A család nagyon boldog volt, hogy az unokák ilyen aranyosak és örömmel fogyasztották el az étkeket. Utána még sokáig ültek az asztalnál és beszélgettek, nevetgéltek, örültek annak, hogy ott vannak egymásnak. Mert egyedül csak ez számít, a család és az összetartás.