Boldogságóra Program

IDŐUTAZÁS-anekdota

Egy idős házaspár egy napsütéses őszi napon kirándulni mentek. Beültek öreg kis autójukba és meg sem álltak, míg egy szőlődűnéig nem értek. Leparkoltak és sétáltak egy nagyot a hol vörösbe, hol sárgába tündöklő erdőkön, réteken keresztül vezető ösvényen, míg a szőlőtőkékig értek. Ott egy hangulatos kis vendéglőt vettek észre, ahol megpihentek. Az ételek mellé a helyi borokat kóstolgatták. Ahogy ott üldögéltek, pihentek, kóstolgattak, eszükbe jutott egy régen elfeledett nyaralás, amikor még fiatal házasként gyermekeikkel kirándultak ezen a vidéken. Eltévedtek, kétségbeestek, ráadásul jött a vihar, eláztak, fáztak, egy kis öreg borház verandáján összebújtak. Egy kedves idős házaspár invitálta be és vidította fel őket kedvességükkel, vidámságukkal. Észre sem vették, hogy rég kisütött a nap, olyan jól érezték magukat…
A bor mámora vagy a hely hasonló hangulata volt az oka? Nem tudom. De az emlékek annyira élethűen megelevenedtek, mintha ott ültek volna velük szemben ők maguk, fiatalon, a gyermekeikkel.
Ekkor a férj egy bókkal visszahúzta feleségét a valós világba és így szólt:
– Mamikám, egy biztos, a mosolyod ugyan olyan elbűvölő! Emelem poharam a nevetésre, az örök útitársra!
A feleség erre észbekapott:
– Papikám! Most jut eszembe, hogy a reggeli indulás előtt elfelejtettem kikészíteni neked a demenciagyógyszeredet!

Képek