Boldogságóra Program

Osztályom a feltöltendő feladatok közül a Hálanapló írását választotta. Az első órán a háláról beszélgettünk a megadott idézetből kiindulva. Meglepődtem mennyire nyíltan és szívesen beszélnek arról, mit jelent számukra a hála. A következő órán Hálanaplót készítettek.

Naplóbejegyzés 1.

1994. júniusa

12 hosszú és kínkeserves év után végre szabad voltam, mint a madár. De ez az egy esztendő oly hamar elszállt, míg a magam útját járhattam! Ráadásul a keresztfiammal töltött idő volt a legkevesebb.
Nem ilyen módon kellett volna megismernie Harrynek. Nem úgy kellett volna az első találkozásnak történnie, hogy a legjobb barátja lábát éles fogaim között szorongattam, majd a fiút lehúztam egy alagútba, ahová természetesen Harry és Hermione azon nyomban követtek. Nem akartam Ront bántani, csak a kezében lévő patkányt akartam megkaparintani.
De a gyerekek nem tudhatták, hogy én is és Peter is animágusok vagyunk.
Peter Pettigrew… Ő miatta kerültem én ide és a legjobb barátaim a sírba. Az árulása miatt halt meg Lily és James, Harry pedig sohasem ismerhette meg őket. Engem az Azkabanba juttatott.
Semmivel sem tudtam akkor az ártatlanságom bizonyítani, most viszont egy hajszálon múlt, hogy a minisztérium elé állítsam Féregfarkot, mégis kicsúszott a kezeim közül. Ha Remus barátom nem most változott volna át vérfarkassá és nem jelent a fiatalokra veszélyt, akkor nem kellett volna közbe avatkoznom és minden elrendeződött volna. Így viszont a felfordulás közepette Peter kereket oldott és nyomát vesztettük. Mikor pedig lesérültem, egy tisztáson a talaj szétcsúszott lábaim alatt és elvesztettem az eszméletemet. A dementorok, akik eredetileg az Azkaban őrei is ott voltak és teljesen legyengítettek. Aztán a következő dolog amire emlékszem, hogy Flitwick professzor szobájában találtam magam.
A folyosóról lépteket hallottam közeledni. Egy halk kopogás az ajtón, majd Albus Dumbledore nyitott be a kis helyiségbe.

S. B.

Naplóbejegyzés 2.

1994. júniusa

Az éjszaka folyamán az elmúlt órák eseményeire tudtam gondolni. Teljesen a gondolataimba temetkeztem. Csak azon kattogott az agyam, amit Dumbledore mondott. Valószínűleg a mágiaügyi miniszter, Caramel ítélete az lesz, hogy a dementorok végezzenek velem. Hallottam már, a dementorcsókról. A lélek kiszippantása. Természetes, hogy még belegondolni is szörnyű.
Ekkor egy érdekes hangot hallottam meg a közelben. Először olyan volt, mintha egy sas lett volna, aki épp az áldozatára csap le. Egy pillanat múlva már nem csak madárhangot hallottam, hanem egy sikoltó lány hangját is. Ezt követően a szoba ablakát beárnyékolta az a valami, ami keringett eddig a levegőben. Egy ismerős kis boszorkány és varázsló alakját véltem az üveg túloldaláról felfedezni. Alig hittem a szememnek! Harry és Harmione körvonalai egyre inkább kirajzolódtak a holdfényes éjszakában.
A lány egy egyszerű Alohomora varázsigével kinyitotta az ablakot, majd kérte, hogy másszak fel arra az állatra, amin érkeztek. A keskeny ablakon megtámaszkodtam, majd egy jól megtervezett ugrással a hipogriffen termettem, ami félig ló félig madár volt. Gyönyörű teremtés és a szárnycsapásaival pillanatokon belül a Roxfort másik tornyánál lettünk.
A két kis varázslótanonc beszámolt arról, hogy ők is Dumbledoretól tudták meg, hogy hol találnak. Ron felől érdeklődtem, majd meg akartam köszönni, amit értem tettek. De rámparancsoltak, hogy mihamarabb induljak, mielőtt még észrevenne valaki. Felpattantam a hipogriff hátára, még azért biztosítottam róla a keresztfiamat, hogy találkozni fogunk, azután pedig útra keltünk Csikócsőrrel és elrepültünk a messziségbe.

S. Black

Naplóbejegyzés 3.

1994. júniusa

Nem is tudnám elmondani mennyire köszönöm ezeknek a kis varázslóknak és boszorkának, hogy kiálltak mellettem és megmentettek a haláltól. Mindennek ellenére ők voltak azok, akik a segítségemre siettek és hitték, hogy tényleg nem én vagyok a gonosz. Nem én árultam el a Potter családot és nem én végeztem 12 ártatlan emberrel. Rosszkor voltam rossz helyen. Peter volt az, aki kikiáltott akkor régen az emberek előtt árulónak és nem volt semmi, amit tehettem volna. Mindenki abban a hitben élt, hogy én voltam James és Lily Potter titokgazdája, mikor bűbájt tettek rájuk, hogy a Sötét Nagyúr elől elbújjanak. A legjobb barátunk Remus, az iskolaigazgató, Dumbledore is úgy tudta végig, hogy én fogom a titkukat őrizni. Ezzel szemben Peter lett végül a feladattal megbízva, aki gyáva módon egyből Voldemort Nagyúr csatlósa lett és felfedte előtte a barátaink kilétét.
Ezek a fiatalok pedig meg tudtak bízni bennem és nem fordítottak hátat. Hálás vagyok azért, hogy James és Lily annak idején engem kértek fel Harry keresztapjának! Büszkébb nem is lehetnék rá. Hálás vagyok, hogy ő is szerető barátok közt lehet, akik segítik őt mindenben! Hálával tartozom nekik mindazért, amit a mai nap véghez vittek. Soha nem feledem, erre szavamat adom.

Sirius Black

Képek