Hálás Cserisek a Hálafalon

- Csoport neve: cseresznye1
- Debreceni Egyetem Gyakorló Óvodája
- Kategória: Óvodások
- Téma: A boldogságfokozó hála
- (294 megtekintés)
Szeptember első napjaiban 3 éves gyerekek kezdték meg óvodai életüket a Cseresznye csoportban. A befogadás időszakát éljük, mely során nagyon hálásak vagyunk, hogy éppen őket vehettük szárnyaink alá. Sokat gondolkoztunk, hogyan tudnánk ezzel a korosztállyal bekapcsolódni a Boldogságóra programba. Az első napokban látva csillogó, mindenre nyitott, elfogadó, befogadó tekintetüket, nem volt kérdés a hogyan. Mindennap beszélünk arról, mennyire örülünk – hálásak vagyunk – annak, hogy ebbe a csoportba járnak, hogy mosolyogva érkeznek, hiányoznak egymásnak, szeretik, ragaszkodnak egymáshoz. Ezt megerősítve elkészítettük a Hálafánkat, melyre, – Cseresznye csoport lévén,- a cseresznye szemekre ragasztottuk a gyerekek fényképeit, ill. készítettünk egy Hálafalat, ahová a gyerekek tenyérlenyomata került. Jelezve az összetartozásunkat, kifejezve a hálánkat egymás jelenlétéért. Sok-sok boldog percet kívánva meg is örökítettük. 🙂




