A Szivárvány csoport hálafájának születése

20180927_083315.jpg

Csoportunkkal ebben a nevelési évben csatlakoztunk a boldogságóra programhoz. A héten a témánk: Itt van az ősz. A hála feldolgozását igyekeztünk ehhez a témához kapcsolni. A mindennapi beszélgetőkör alkalmával kolléganőmmel elmondtuk a gyerekeknek, hogy milyen hálásak vagyunk azért, hogy itt, ebben az óvodában és köztük dolgozhatunk. Kérdeztük, hogy ők miért hálásak. Közben „nagy szél kerekedett”, ami faleveleket sodort a csoportszoba közepére. Mindenki választhatott egy falevelet, majd az előzőleg elhelyezett hálafára egyesével felhelyezhették, közben elmondva, hogy ki, miért hálás. Miután megértették a hála fogalmát, készítettünk három fát. Levelekre rárajzolták, ki miért hálás reggel, délben és este, . Ezeket a leveleket elhelyezték a hálafákon.

Képek