Megküzdési stratégiák a Szivárvány csoportban

IMG_20180302_162644.jpg

Februári boldogságóra keretén belül a Megküzdési stratégiák című témát dolgoztuk fel. A Szivárvány csoportos gyerekekre jellemző \”probléma hegyeket\” készítettünk. A hegyek tetejére csak az a gyermek tehette fel a jelét, aki azt az akadályt már leküzdötte. A gyerekekkel együtt festettük a hegyeket, valamint együtt találtuk ki az óvodában lévő akadályokat is a hegyek neveihez. Közösen megbeszéltük a fogalmakat, az esetlegesen előforduló idegen szavakat.
A gyerekek ügyesen megértették és komolyan vették a feladatot.
Segítséget nyújtottak tanácsaikkal egymásnak a jelek elhelyezése kapcsán.
A \”Vidáman az óvodában\” című heggyel a szülőktől való nehéz elválás utáni vidám óvodai életet szerettük volna érzékeltetni. Erre csak annak kerülhetett fel a jele, aki már sírás nélkül érkezik reggel, és boldog élményeket él át az óvodában.
A \”Barátságok kialakítása\” nevű hegyre csak az tehette fel a jelét, akinek vannak játszótársai.
Az \”Öltözködés\” elnevezésű hegyre azok a jelek kerültek fel, akiknek már az öltözködés szépen megy. Akik legalább önállóan elkezdik az öltözködést, felismerik ruhadarabjakat.

Képek