Mi leszek, ha nagy leszek?
- Csoport neve: Sárgicák
- Pesterzsébeti Kerekerdő Óvoda Bóbita Tagóvodája
- Kategória: Óvodások
- Téma: Célok kitűzése és elérése
- (309 megtekintés)
Januárban mindig folytatjuk a család témakört, ilyenkor általában azzal foglalkozunk, hogy anyának apának mi a munkája, hol dolgozik, mivel foglakozik. Idén is így volt ez. A szülők, akik tehetik, ebben mindig partnerré válnak, sokukat sikerül meglátogatni a munkahelyén, élőben megnézhetjük hol és hogyan dolgoznak. Most is jó néhány helyre elmentünk. Voltunk autószerelő műhelyben, iskolában, tanórán, kisboltban. Volt aki a „műhelyét” hozta be a csoportba és ott mutatta meg mit és hogyan csinál. Folytatódik még tovább, hiszen van amikor a szervezés sok időt vesz igénybe, vagy soká kapunk „engedélyt” egy-egy ilyen látogatásra. Lesz még raktár látogatás, kamion ki és be pakolás, szemészet és látszerész üzlet a csoportba kihelyezve, és kozmetikába is készülünk.
Nagyon izgalmasak ezek a programok, nagyon sok okos kérdést tesznek fel, lehet látni, ki miben jártas, kit, mi érdekel, vonz igazán. Ilyenkor nagy elhatározások születnek ki mi lesz ha felnő.
Az oviban többször is beszélgettünk arról mi kell ahhoz hogy felnőtt korukban azzá válhassanak amik szeretnének lenni? Iskolába kell járni, tanulni kell sokat, figyelni kell azokat, akik azt a szakmát végzik amire ők vágynak.
Többnapos játékok születnek születnek ilyenkor, éppúgy mint most.
Volt köröm stúdió, tetováló szalon, masszírozó szalon, fodrászat, iroda, autószerelő műhely amely több napon keresztül megmaradt, bővült. Volt, hogy autót mentettek, iskolába vitték a babákat, vagy épp a kisebbeket, étteremben főztek.
Sokszor maguk találtak ki eszközöket játékokból, vagy ha másképp nem ment, elkészítették. Az is többször megesett, hogy már otthon este előre készültek és készítettek eszközöket, amit másnap boldogan mutattak egymásnak.
Most is sokat „tanultunk” egymástól és egymásról, többször tapasztalhattuk meg, hogy szükségünk van egymásra, ahhoz hogy létre hozzunk valamit.