Célok kitűzése és elérése a Siklósi Táncsics Mihály Gimnázium 11. évfolyamos informatika tagozatos csoportjában

- Csoport neve: rosingerf
- Siklósi Táncsics Mihály Gimnázium
- Kategória: Középiskolások
- Téma: Célok kitűzése és elérése
- (397 megtekintés)
A január havi boldogságórát egy dupla informatika órán szaktanteremben tartottuk meg.
A boldogságóra honlapján fellelhető tematika szerint dolgoztuk fel az anyagot.
– 15 percben áttekintettük az elméleti hátteret. Jellemzően frontális előadással, ppt bemutató segítségével. Igyekeztem saját életemből pozitív példák kiemelésével érdekesebbé tenni az előadást.
– Meghallgattuk a zenei anyagot. Ehhez én hozzá vettem még egy dalt: Denis – Egyetlen című dalát. Úgy gondoltam, hogy a mondanivalója ugyanaz, viszont a diákokhoz közelebb álló stílust képvisel.
– \”Te mit mondanál?\” – mondatok befejezése gondolkodás nélkül. Jellemzően a boldogság forrását a leghangosabbak a pénzben látták.
– Beszélgettünk arról, hogy miért érdemes célokat kitűznünk magunk elé, céljaink hogyan kapcsolódnak össze a boldogsággal.
– A diákok egyénileg összegyűjtötték az erősségeiket, melyekre támaszkodhatnak a céljuk elérésében.
– Csoportokat alakítottunk: a diákok a tanteremben sorba álltak, aszerint, hogy szerintük mennyire a pénztől függ a boldogság, vagy inkább más a fontos. A terem egyik fele volt akinek a pénz a legfontosabb, a másik fele, aki szerint a család, egészség, középre azok tömörültek (ők voltak a legtöbben), akik szerint mindkettő fontos. A kialakult sorból a diákokat 3 csoportba osztottam.
– Csoportban megbeszélték egymás célját, segítséget adtak a másiknak, hogy szerintük még milyen erőssége van az illető diáknak.
– Minden diák egyénileg kigyűjtötte, hogy kudarc esetén hogyan viselkedik. Majd a kudarc feldolgozás lehetőségeiről beszélgettünk.
– A csoportok csomagolópapírra felrajzolták céljaikat, majd a célok köré rajzolt céltáblára elhelyezték magukat, hogy hol tartanak céljuk megvalósításában.
– A csomagoló papírra írva fogalmazták meg a diákok a zárókörben, hogy mi a céljuk, és milyen erősségeik felhasználásával fogják azt elérni.