Jótettkiállítás

IMG_20171127_110628-1.jpg

Nagyon jó időpont volt erre a témára a karácsony előtti időszak. Ilyenkor mindenki a szokásosnál is boldogabbá szeretné tenni barátait, családját, ismerőseit. A gyerekek is fogékonyak voltak, lelkesen meséltek jócselekedeteikről. Az órát ismét a KIP óra keretei között tartottam, így csoportmunkában dolgoztak a gyerekek. Az órát a dallal és a mesével kezdtük, mint mindig, majd megbeszéltük, melyik csoport melyik feladatot kapja. Ismét nagy segítség volt a munkafüzet, ahonnan nagyban kimásoltam a várat, ahová csak egy jócselekedet véghezvitelével lehet bejutni, a Földet, amirőr gondoskodni kell. Ragyogó ötleteik voltak, hogyan tudnak ők, picikék is segíteni a bolygónknak. A harmadik csoport azt rajzolta le, hogyan tudunk az állatokról gondoskodni. Örömmel és szépen dolgoztak együtt, jó volt őket figyelni, hogyan kezdenek figyelni egymásra, és elismerni társaik munkáját.

Képek