A hálakert

- Csoport neve: Sportosbaratsagsziget5a
- Pécsváradi Kodolányi János Német Nemzetiségi Általános Iskola
- Kategória: Felsősök
- Téma: A boldogságfokozó hála
- (486 megtekintés)
A szeptemberi hála témára négy osztályfőnöki órát is felhasználtunk.
Az első órán kortárs zenén keresztül, a Varázsszavak megismerésével hangolódtunk a hálára, közelebbről a köszönöm-érzésre.Kellemes meglepetés volt, hogy a gyerekek sokszor és több személynek is köszönömmel viszonozzák egymás és a felnőttek cselekedeteteit.
A hála fogalmát nehezen fogalmaztuk meg közösen, azonban ahogy konkrét helyzeteket elevenítettünk fel együtt és egymásnak, csoportunk minden tagja megnevezett egy-egy élethelyzetet, amiért hálás. Tekintettel arra, hogy most ismerkedünk egymással, a legtöbben az év eleji közös kirándulásért voltak hálásak. Örömmel tapasztaltam, hogy egy emberke hálát adott az életéért, azért, hogy létezik, illetve többen a szülőknek.
A második órán mindannyian felsoroltunk 3-3 embert akiknek valamiért hálásak vagyunk. A tagozatváltás miatt többen kinyilvánították hálaérzésüket a felsős kollégák iránt, megértésükért és kedvességükért; és meglepően sokan hálásak társaiknak is segítségért, az együtt játszásért.
Az előző óra tapasztalatai alapján arra bíztattam a gyerekekekt, hogy minél konkrétabb és egyedibb hálaérzéseket osszanak meg.
A harmadik órán Dr. Harvard Kelly történetét olvastam fel, és a hála fogalma mellett igyekeztünk minél több érzést megnevezni , így jutottunk el addig a megállapításig, hogy a hála gyakran fordul elő a meghatottsággal, és szükséges hozzá a másikra figyelés; vegyük észre mi mindenért lehetünk hálásak. Több gyerek meseként fogta fel a történetet, többen nem hitték el, hogy ilyen megtörténhet.
A táblára felkerült: Köszönöm. Köszönöm. Köszönöm; illetve, hogy a világ, amelyben élünk, olyanná válik, amilyenné tesszük.
A magyarórán is megtapasztaltam, hogyan alakul át a látásmódunk pár hét alatt: a Szeptemberről szóló fogalmazásokban több helyen is találkoztam a hálás vagyok kifejezéssel.
A negyedik órán hálakertet készítettünk, mindannyian rajzoltunk egy virágformát, és beleírtuk kinek/miért vagyunk hálásak. A kert megalkotása előtt bátor módon vállalkoztam a meditáció levezetésére is, csodásatos volt megtapasztalni, hogy e rövid idő alatt a gyerekek merre jártak. A téma lezárásaként meghallgatuk a háladalt.
