Történet – A pesszimista barátja

F.-Dávid.jpg

Volt egyszer két barát, nevezzük őket Lacinak és Lászlónak. Laci volt az optimista, László meg a pesszimizmusáról híresült el. Nagyon jól kijöttek ők egymással, de voltak közöttük ellentétek is, nem csoda, hiszen másként szemlélik a világot. László egy napon elgondolkodott azon, hogy azért barátkozik-e csak Lacival, hogy az ő optimizmusából is ragadna egy kevés rá is….?
Másnap a munkahelyén László véletlenül kiborította a kávéját és felkiáltott: – Hogy velem mindig ez történik!
Barátja, Laci oda sietett és ezt mondta: – Nincs semmi baj, légy egy picit optimistább!
– Miért legyek optimista? Van bármi ebben az életben ami ne lenne rossz? Én is optimista akarok lenni, de nem lehet, nem tudok. Miért látod Te meg mindenben a Jót? – kérdezte László.
– Te miért mindenben a rosszat látod? – kérdezett vissza Laci.
László ezen elmerengett és elment a munkahelyéről. Sokáig járt-kelt a parkban, gondolkodott. Ekkor felnevetett. – Talán nézhetném egy kicsit Én is másképpen a világot és többet nevethetnék.

Írta: F. Dávid
8.a Csenger

Valahogy így vagyunk ezzel mi is. Tanulságos.

Képek