Október – Az optimizmus hónapja

IMG_9203.jpeg

Októberi Boldogságóra Havi Beszámoló – Optimizmus Hónapja 2026 október

A 2026/2027-es tanév októberi témája a Boldogságóra program keretében Az optimizmus gyakorlása volt. Mentálhigiénés szakemberként és pedagógusként ebben a hónapban kiemelt figyelmet fordítottam arra, hogy a programot intézményi szinten, differenciáltan valósítsuk meg: a foglalkozásokba bevontam a 9., 10. és 11. évfolyamos osztályokat, valamint a Dobbantó és Műhelyiskolai tagozat tanulóit is.

Diákjaink jelentős része hátrányos helyzetű, sajátos nevelési igényű (SNI) vagy beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel (BTMN) küzd. Számukra a hagyományos frontális oktatás helyett az élmény- és cselekvésközpontú pedagógia jelenti a valódi hidat. Az októberi segédanyag és a Boldogságóra tankönyv tematikáját ötvözve a cél nem egy illuzórikus, gondtalan világkép közvetítése volt, hanem a kamaszkori küzdelmekkel való megbirkózás: a belső erősségek felismerése és a mentális jóllét mindennapi gyakorlata.

A megvalósított tevékenységek
A hónap során több mint 70 tanulót értünk el különböző idősávokban és fókuszokkal:

A) 9. Évfolyam és Dobbantó / Műhely tagozat: Mozgásos önismeret és a „Tacskó–Agár szabály”
• A fiatalok hajlamosak arra, hogy egyetlen kiragadott tulajdonság (külső, tanulmányi kudarc, státusz) alapján értéktelennek érezzék magukat másokkal szemben. A segédanyagban szereplő kutyás analógiát adaptálva rögzítettük: sem a fürge agár, sem a szívós tacskó nem jobb a másiknál – különböző adottságokkal bírnak más-más kihívásokra. A kérdés nem az, hogy „ki a jobb?”, hanem hogy „miben vagyok más, miben vagyok erős, és miben tudok fejlődni?”.

• A Dobbantó és Műhely tagozat túlmozgásos, impulzív fiúcsoportjainál a fizikai energiák levezetésével (feszítés-elengedés, papírgalacsin-dobás a 3 látásmód kérdései mentén) tettük befogadhatóvá, hogy a hiba nem végállomás, hanem a tanulási folyamat természetes állomása: „MÉG nem megy, de edzhető!”.

B) 10. és 11. Évfolyam: A 3 látásmód, digitális kihívás és a „Világítótorony-projekt”
• A középiskolás korosztálynál az optimizmust mint tanulható kognitív készséget jártuk körül Donald Hebb elve alapján („Az idegsejtek, amelyek együtt tüzelnek, összekapcsolódnak”).

• Digitális jóllét és a sorozatdarálás kihívása: Részletesen elemeztük a digitális túltelítettség és a hajnalig tartó képernyőgörgetés/sorozatdarálás csapdáit. A téma annyira betalált náluk, hogy nagyon sok diák önkéntesen csatlakozott a heti kihíváshoz, vállalva egy-egy konkrét technikai és környezeti változtatást (például a telefon másik szobában töltése éjszaka, alvásidőzítő beállítása vagy értesítések korlátozása), hogy az automatikus reflexeket tudatos döntéssé formálják át.

• Kapcsolati térkép – Nem vagyunk egyedül: A Stressz Mindset program kapcsán a diákok megszerkesztették saját személyes kapcsolati hálójukat. Rendkívül felemelő és megerősítő tapasztalat volt látni, hogy a bizalmi körbe a családtagokon, barátokon és osztálytársakon túl iskolánk pedagógusait is beírták támogató erőforrásként. Ez a felismerés megerősítette a fiatalokban, hogy a segítségkérés nem a gyengeség jele, és krízis esetén van kihez fordulniuk a falakon belül is.

• Közös alkotómunka: Elkészítettük az osztályok „Célok és Megküzdések Világítótornya” című nagyméretű tablóját. A tanulók post-it cédulákon rögzítették saját erősségeiket (pl. kitartás, humor, megbízhatóság, odafigyelés, türelem) és azokat a reális, optimista célokat, amelyek segítenek nekik tájékozódni a hétköznapok viharaiban (pl. szakmai vizsgára készülés, jobb családi viszony, a határok tiszteletben tartása).

C) Lelki Egészség Világnapja: Intézményi mentálhigiénés felmérés
Október 10-éhez, a Lelki Egészség Világnapjához kapcsolódóan egy átfogó, 30 kérdéses mentális egészség és jóllét kérdőívet töltettem ki a diákokkal a 9-10-11 és Dobbantó és Műhely évfolyamokon. A felmérés rámutatott arra, hogy a fiatalok számára a testi és lelki egészség szorosan összefonódik, és kiemelkedő szükségük van az elfogadó, ítélkezésmentes közösségi terekre.
A diákok visszajelzései:

A kérdőívek nyílt végű kérdéseire adott, őszinte diákválaszok hűen tükrözik a Boldogságóra valódi hatását:

„A sport segített az önképem javításában és az agyam kikapcsolásában. A barátok és az olvasás a jókedvhez, a szüleim mellettem léte és támogatása… Mentálisan egészségesnek lenni számomra azt jelenti: valakit feleslegesen nem noszogatni, tudatosan, szavainkat megválogatva kommunikálni, támogatni«.”

„Most is ez van: a tanulás után hallani-látni magamon a fejlődést, családi viszony jó. Az iskolai közösség akkor segít, ha normálisan beszél a diákokkal, segítőkésznek lenni, és több olyan programot szervezni, aminek van értelme.”

„Sokat hozzátesz az ember lelkiállapotához, hogy kikkel veszi körül magát: a pozitív gondolatok másoktól rám is tanító jelleggel hatnak. A mentális egészséghez számomra hozzátartozik a testi is: ha jól érzem magam a bőrömben, jól vagyok lelkileg is. Tarthatnánk üléseket, amiben átbeszélhetnénk közösen, hogy mi a gond. Néha könnyebb, ha van segítségünk, és nem vagyunk magunkra hagyva.”

Pedagógusi összegzés és jövőkép
Az optimizmus témakörének feldolgozása a szakképzésben és a felzárkóztató programokban nem elméleti luxus, hanem létszükséglet. Megtapasztaltuk, hogy amikor a diákok biztonságos, minősítésmentes keretet kapnak, a legnehezebben kezelhető fiatalok is képesek megnyílni, önreflexiót gyakorolni és konstruktív módon támogatni egymást.

A foglalkozások megerősítették bennem, hogy a mentálhigiénés jelenlét, a pedagógusok felé megnyilvánuló bizalom és a Boldogságóra komplex eszköztára kézzelfogható védőfaktort jelent az iskolai lemorzsolódás és a kiégés ellen. Ezzel a szemlélettel és a diákok által megfogalmazott célokkal vágunk neki a novemberi, társas kapcsolatokat fejlesztő időszaknak!

Gaiggné Markotán Mária

Képek