Boldogságóra Program

A Szivecskék 8.a csoport 2026. október 16-án a Boldogságóra program október havi témájával, Az OPTIMIZMUS GYAKORLÁSÁVAL foglalkozott. Az órát egy kérdéssel kezdtük: Láttál már boldog pesszimistát? Találkoztál már olyan sikeres, kiteljesedett, boldog emberrel, aki közben pesszimista? A rövid véleménycsere után felolvastam Nick Vujicic gondolatait. Szerinte az optimizmus erővel ruház fel, a pesszimizmus pedig gyengíti az akaratot. A körülményeken nem mindig tudunk változtatni, azon viszont igen, hogyan tekintünk rájuk. Ez az „átírás”! Megbeszéltük, kinek mit jelent ez a szó.
Ezután röviden összefoglaltuk, mi az optimizmus, és mi nem az. Az optimizmus nem a gondok letagadása, és nem is a rózsaszín szemüveg erőltetése, hanem az agyunk tudatos „átkábelezése”: amit gyakran gyakorlunk, az az agyunkban is megerősödik. Ha a megoldásokra és a minket támogató dolgokra figyelünk, az optimista gondolkodásunk egyre erősebb lesz. Az optimizmus tanulható és edzhető! Felidéztük a tavalyi, optimista óránkat és az ott tanult három kérdést, amelyek segítenek átfogalmazni a pesszimista gondolatokat: Mindig így lesz? Mindenben rossz vagyok? Csak én tehetek róla?
Az óra legvidámabb része az OPTIMISTA FEJFEDŐK bemutatása volt! Megkértem a gyerekeket, hogy hozzanak a boldogságórára egy különleges vagy rájuk jellemző fejfedőt. Előkerültek baseballsapkák, kötött sapka, elegáns és széles karimájú kalapok, fejkendő, kapucni és hajpánt is. Mindenki kitalálta, milyen optimista szuperképességet ad a fejfedője a viselőjének. Volt, akinek a sapkája segít újra felállni egy kudarc után, másnak a kalapja váratlan lehetőségeket varázsol elő vagy önbizalmat ad. A barátnővel azonos baseball sapka pl. abban segíti a viselőjét, hogy nincs egyedül a problémájával, van akire támaszkodhat, akitől segítséget kérhet, ezáltal optimistább lesz. Egyeseket a fejfedője szuperképessége abban segíti, hogy a nehéz helyzetekben is megtalálja a humort, ezáltal csökkentve a feszültséget.
Ezután a fejfedők „erejével” párban dolgoztak: helyzetkártyákat húztak, és új nézőpontot, következő lépést kerestek a nehéz helyzetekre. A helyzetek között a felvételi előtti időszak valós kihívásai is szerepeltek, amelyek nyolcadikban különösen közel állnak hozzájuk. A táblán végig ott voltak a segítő kérdések: Mit tanulhatok a helyzetből? Milyen lehetőség rejlik benne? Min tudok változtatni? Mi segíthet továbblépni? Öröm volt látni, ahogy a párok elmélyülten, egymást segítve beszélgettek, ki a padban, ki a földön ülve! A közös megosztásnál minden pár bemutatta egy helyzetét és az általuk talált optimista megoldást, a többiek pedig kiegészítették. Közösen megfogalmaztuk: az optimizmus nem azt jelenti, hogy minden helyzet jó, hanem azt, hogy a nehézségek mellett is képesek vagyunk keresni a tanulságot, a fejlődési lehetőséget, és bízunk abban, hogy tehetünk a változásért. Saját sorsunk alakításáért mi magunk is felelősek vagyunk, és ennek része az is, hogy mi döntjük el, hogyan tekintünk egy nehézségre!
Zárásként mindenki befejezte a mondatot: „Ha legközelebb valami nem úgy sikerül, ahogy szerettem volna, azt mondom magamnak: …” Sok szép, erőt adó mondat született! Úgy gondolom, hogy a kamaszkor és a pályaválasztás kihívásai között különösen fontos, hogy a gyerekek megtanulják a rosszban is észrevenni a jót. Bízom benne, hogy az optimista fejfedőjük, legalábbis képletesen, a felvételi időszakban is a fejükön marad!

Képek