Hálás kis Ficánkák
- Csoport neve: Ficanka2025
- Dobozi Mesekert Óvoda és Konyha Kossuth téri Telephelye
- Kategória: Óvodások
- Téma: A boldogságfokozó hála
- (60 megtekintés)
BOLDOGSÁGÓRA – SZEPTEMBER
A hála gyakorlása
A szeptemberi hónapban a Boldogságóra program keretében a hála gyakorlásával és megélésével foglalkoztunk. A nevelési év kezdetén ez a téma különösen jól illeszkedett a beszoktatás időszakához, hiszen az új kapcsolatok kialakítása, egymás elfogadása, a biztonságos, szeretetteljes légkör megteremtése és a közösséghez való tartozás élményének erősítése kiemelt jelentőségű volt számunkra.
A hónapot Bagdi Bella „Szép nap, ölelj most át” című dalának meghallgatásával és közös mozgással indítottuk. A dal kapcsán beszélgettünk arról, mit jelent a hála, miért és kiknek lehetünk hálásak, valamint milyen formában tudjuk kifejezni a köszönetünket. A gyermekek saját élményeikből kiindulva fogalmazhatták meg, mi az, ami örömet, biztonságot és szeretetet jelent számukra.
A beszoktatás időszakában fontos szerepet kapott a kapcsolódás és az egymás felé fordulás. A „Szia, örülök, hogy látlak!” elnevezésű játék során a gyermekek üdvözölték egymást, bemutatkoztak a jelük segítségével, majd megfogalmazták, milyen hangulatban érkeztek aznap az óvodába. A játék egyszerre segítette az ismerkedést, az érzelmek felismerését és megnevezését, valamint azt az élményt, hogy minden gyermek fontos tagja a közösségnek.
A pozitív kommunikáció és konfliktuskezelés témájában szerzett szakmai tapasztalataimra építve a csoportban bevezettük a személyre szabott reggeli üdvözlés gyakorlatát is. A gyermekek egy képekből álló választási lehetőség segítségével jelezhetik, hogyan szeretnék, hogy aznap köszöntsem őket – például öleléssel, pacsival, integetéssel vagy más, számukra komfortos módon. Ez a gyakorlat lehetőséget ad arra, hogy a gyermekek már a nap kezdetén megtapasztalják a választás, az elfogadás és a tisztelet élményét, miközben erősödik a pedagógus és a gyermek közötti bizalmi kapcsolat.
A közösségi kapcsolatok támogatására a resztoratív szemlélet egyes elemeit is alkalmazni kezdtük. A reggeleket igyekszünk hangulatkörökkel és hálakörökkel indítani, amelyek során a gyermekek röviden megoszthatják egymással érzéseiket, élményeiket, illetve azt, amiért aznap hálásak. Ezek a körök lehetőséget teremtenek az egymásra figyelésre, az érzelmek megosztására és a közösségi összetartozás érzésének erősítésére.
A mozgásos tevékenységekbe is beépítettük a hála gyakorlását. A testnevelés foglalkozás során a gyermekek játékos formában átkeltek a Hála-hídon Morcos mező és Szív sziget között, miközben egy-egy testrészüknek mondtak köszönetet azért, hogy segíti őket a mindennapokban. A tevékenység során a gyermekek játékosan tapasztalhatták meg, hogy saját testükre és annak működésére is lehet hálával tekinteni.
Megismerkedtünk Pillanatkapitánnyal is, akinek első története a hála témájához kapcsolódott. A történet segítségével a gyermekek életkoruknak megfelelő módon találkozhattak a hála érzésével, miközben fejlődött figyelmük, érzelmi tudatosságuk és önmagukra, valamint környezetükre irányuló reflektivitásuk.
A szeptemberi időszakban a stresszkezelés és a megnyugvás támogatására mindfulness mondókát is tanultunk. A rövid, játékos gyakorlat lehetőséget biztosított arra, hogy a gyermekek figyelmüket a jelen pillanatra irányítsák, tudatosítsák saját testi és érzelmi állapotukat, és megtapasztalják a megnyugvás egyszerű formáit.
Nagy sikert aratott az „Aranyhal” című interaktív mese is. A történet aktívan bevonta a gyermekeket a cselekménybe: elgondolkodtató kérdésekre válaszoltak, mozdulatokkal utánozták a hal fickándozását, és együtt kapcsolódtak be a mese alakulásába. A játékos, interaktív forma különösen jól támogatta a gyermekek figyelmének fenntartását és aktivitását. Az egyik kisfiú számára a történet személyes érdeklődéséhez is közel állt, hiszen nagyon szeret horgászni, így számára különösen örömteli élményt jelentett a mese. A közös mesélést követően a gyermekek az Aranyhalhoz kapcsolódó színezőt is készítettek.
A hónap során kiemelt figyelmet fordítottunk arra is, hogy a hála ne csupán egy beszélgetés témája legyen, hanem a mindennapi életünk részévé váljon. A gyermekek megtapasztalhatták, hogy a köszönet kifejezése, egymás örömmel történő üdvözlése, a másik érzéseire való odafigyelés és a pozitív visszajelzés mind hozzájárulnak ahhoz, hogy biztonságosabb, szeretetteljesebb közösséget teremtsünk.
A hónap lezárásaként a Boldogságvárhoz vezető lépcső első fokára felkerült a hálavirág, amely szimbolikusan is megjelenítette a szeptemberi hónap legfontosabb üzenetét: megtanulni észrevenni azokat a személyeket, helyzeteket és apró örömöket, amelyekért hálásak lehetünk.
A szeptemberi tevékenységek során célunk nem csupán a hála fogalmának megismertetése volt, hanem annak megtapasztaltatása is, hogy a hála segít észrevenni a jót, erősíti a kapcsolatainkat, növeli a biztonságérzetünket, és hozzájárulhat a pozitívabb érzelmi légkör kialakításához. A beszoktatás időszakában mindez különösen fontos alapot teremtett a csoport közösségének kialakulásához, az egymás iránti elfogadás és tisztelet megerősítéséhez.




