A HÁLA nem kerül semmibe
- Csoport neve: Boldog Bocsok 1.b
- Jászárokszállási Széchenyi István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
- Kategória: Alsósok
- Téma: A boldogságfokozó hála
- (64 megtekintés)
A Hála nem kerül semmibe, mégis az egyik legnagyobb ajándék, amit adhatunk egymásnak.
Szeptemberben újra elindultak a Boldogságórák, és az idei tanévben már az új kis közösségemmel, az 1. osztályos Ügyes Bocsokkal vágtunk bele ebbe a különleges kalandba. Első alkalommal a Hála gyakorlása állt a középpontban.
A napot Bagdi Bella „Szép nap, ölelj most át engem” című dalával kezdtük. A gyerekek szabadon mozoghattak a zenére, így már a foglalkozás elején vidám, felszabadult hangulat teremtődött a teremben.
A szokásos reggeli mesénket ezen a napon egy, a témánkhoz különösen jól kapcsolódó történetre cseréltem. Az aranyhal című mesét hallgattuk meg, majd beszélgettünk arról, mit jelent számunkra a hála. Ki az, akiért hálásak vagyunk? Miért lehetünk hálásak ezen a napon? És vajon mit kívánnánk az aranyhaltól, ha egyszer valóban megjelennének előttünk a három kívánság lehetőségei?
Nagyon megható és kedves gondolatok születtek.
Mivel első osztályosként a gyerekek még nem tudják önállóan leírni a gondolataikat, én jegyeztem fel a meséhez kapcsolódó színezőjükre mindazt, amit megfogalmaztak, miközben ők színeztek. Így a rajzaik mellé odakerülhettek a saját, őszinte gondolataik is – olyan kis üzenetek, amelyek megmutatják, mi minden tölti el hálával a szívüket.
Ezután elkészítettük a Hála-kört is. A gyerekek egy-egy vonallal kapcsolódtak ahhoz az osztálytársukhoz, akinek hálásak azért, hogy együtt lehetnek vele. Érdekes volt látni, hogyan alakult ki előttünk a kis közösségünk „térképe”. Jól kirajzolódott, kik azok a gyerekek, akikhez különösen sokan kapcsolódnak, és közben talán mindenki egy kicsit jobban megérezhette: jó valahová tartozni, jó, hogy vannak körülöttünk társak.
Hálával gondolni arra, amit másoknak köszönhetünk
A hála gondolata a hónap során egy másik különleges irányba is elvezetett bennünket. Iskolánk névadójával, Széchenyi Istvánnal ismerkedhettek meg a gyerekek, és életkoruknak megfelelően bepillanthattak abba, milyen sok minden fűződik az ő nevéhez.
Megismerkedtek többek között a Lánchíddal, a Magyar Tudományos Akadémiával, a lóversenyekkel és a gőzhajózással, valamint szó esett a gőzmozdonyról is. A sok új információ közül természetesen nem az volt a cél, hogy első osztályosként mindent pontosan megjegyezzenek, hanem sokkal inkább az, hogy felfedezzék: egy ember munkája és gondolatai hosszú idő múlva is hatással lehetnek mások életére.
Beszélgettünk arról is, hogy mi, akik ma itt élünk, használjuk és természetesnek vesszük ezeket a vívmányokat, hálásak lehetünk Széchenyi Istvánnak azért, amit a hazájáért, a fejlődésért és a jövő generációiért tett.
Talán még csak aprócska első osztályosok, de már most elkezdhetjük velük felfedezni, hogy a hála nemcsak azért születhet meg bennünk, amit ma kapunk. Hálásak lehetünk azoknak is, akik előttünk jártak, dolgoztak, alkottak, és valami értékeset hagytak ránk.
Ez különösen fontos gondolat számunkra, hiszen Széchenyi István nevét viselő iskolaként az ő örökségével is nap mint nap találkozunk.
Apró lépések a környezetünkért
Az Autómentes Naphoz kapcsolódva egy másik fontos témával is foglalkoztunk. Táblázatban vezettük egész héten, ki milyen közlekedési eszközzel érkezett reggelente az iskolába. Hamar kiderült, hogy sok kisgyermek autóval érkezik, hiszen a szülők az iskolából gyakran egyenesen a munkahelyükre indulnak. A hét harmadik-negyedik napjára azonban valami egészen különleges történt. A gyerekek egyre szomorúbban mondták: „Én ma is autóval jöttem…” Mintha már ők maguk is szerették volna kipróbálni a másik lehetőséget. Csütörtökön pedig egy kisfiú „kiharcolta”, hogy kerékpárral jöhessen iskolába. Amikor ezt elmesélte a többieknek, a gyerekek spontán megtapsolták. Egy apró pillanat volt, mégis sokat jelentett. Megérezték, hogy a saját döntéseikkel ők is tehetnek valamit a környezetükért, és talán azt is, hogy egy kis változás is örömet okozhat másoknak.
Hála a mesék örökségéért
A héten a Magyar Népmese Napjáról is megemlékeztünk. Ettől a tanévtől kezdve minden reggel mesével indítjuk a napot, ezért ezen a jeles napon különösen fontosnak éreztem, hogy egy magyar népmesével ünnepeljünk. A róka, a medve és a szegény ember című állatmesét választottam.
Előzetes feladatként azt kértem a gyerekektől, gondolják végig, mi a kedvenc népmeséjük. A válaszok azonban egy kicsit elgondolkodtattak. Több gyermek még nem ismer igazán népmeséket, sőt sokan a televízióban látott modern meséket nevezték meg kedvencükként.
Ez számomra nem elsősorban hiányosság, hanem egy lehetőség. Lehetőség arra, hogy az elkövetkező években együtt fedezzük fel a magyar népmesék különleges világát, a bennük rejlő bölcsességet, humort, furfangot és értékeket. Talán éppen ezért is olyan fontos, hogy minden reggel legyen egy kis időnk a mesére.
Az első Boldogságóránk így nem csupán egy foglalkozás volt. Meséltünk, mozogtunk, beszélgettünk, rajzoltunk, egymásra figyeltünk, megemlékeztünk azokról, akik előttünk jártak, és közben egy kicsit közelebb kerültünk egymáshoz.
És talán ez a legfontosabb, amit egy frissen alakult osztályközösségben kívánhatunk: hogy a gyerekek lassan megtanulják észrevenni mindazt a sok jót, ami körülveszi őket – azt, amit egymástól, a családjuktól, a közösségüktől, a természetünktől és az előttünk járó emberektől kaptunk.
Az Ügyes Bocsok életének így válik fokozatosan részévé a Boldogságóra.
Remélem, még nagyon sok ilyen közös, apró csodát gyűjtünk majd az előttünk álló tanévben.




