Hálásak vagyunk
- Csoport neve: boldogbelak5
- Járdánházi IV. Béla Általános Iskola
- Kategória: Alsósok
- Téma: A boldogságfokozó hála
- (47 megtekintés)
Szeptemberben a hála hónapját ünnepeltük az újonnan kialakított negyedikes csoportunkkal.
Mivel számukra még új a program, igyekeztem minél változatosabb munkaformákat alkalmazni: a foglalkozásokat megbeszéléssel kezdtük, amelyekben rendkívül értékes mondatokban fogalmazták meg, mit is jelent a hála. Megdöbbentő volt számomra –hiszen én is csak ismerkedem velük-, hogy egy nehéz körülmények között élő kislány” Istennek a leghálásabb, hogy megteremtett minket és biztosítja azt, ami a mindennapi életünkhöz szükséges”. Bevallom, könnyeket csalt a szemembe.
Aztán szűkítettük a kört és rávezettem őket arra, hogy nem elég észrevennünk, hogy mennyi fantasztikus dolog van a környezetünkben nap, mint nap, de ezeket értékelnünk kell.
Kétféle módszerrel erősítettem bennük a hála érzését: egyrészt az érzékszerveink által tapasztalt dolgokat úgy teszteltük, mintha egyik érzékszervünk hiányozna: eljátszottuk, hogy nem láthatjuk a napot, a barátainkat, a szeretteinket, nem hallhatjuk a hangjukat. Bár a módszer kissé drasztikusnak tűnt, igen hatásosnak bizonyult. A második foglalkozáson „a hálameneten” ugyanis az iskola körül sétálva figyeltük meg a csodálatos természeti környezetet, ami körülvesz minket. Itt sokkal figyelmesebbek voltak az előbbi gyakorlatnak köszönhetően: észrevették még az apró virágokat is, a pici bogarakat és volt, aki még a pókhálóra is rácsodálkozott.
A másik gyakorlatot a meditáció során végeztük: rövid, bevezető –ismerkedő jellegű meditációban gondoltak a szeretteikre, amikor már sikerült elcsendesedniük. Egy öleléssel kellett képzeletben meghálálniuk annak a személynek a szeretet, akit ők a legfontosabbnak tartanak. A gyakorlatot nyolcvan százalékban komolyan vették, ami első próbálkozásra óriási eredmény! És bizony voltak olyanok, akiknek eleredt a könnyük!
A meghatódottságot játékos feladatokkal oldottam, és végül mindig mosolyogva foglaltuk össze a foglalkozásokon elhangzottakat. A szülők visszajelzései alapján pedig megszaporodtak otthon a „köszönöm”-ök, és az ölelések…
A teremben hálalevelekkel díszítettük az osztály őszi fáját, és nagy örömömre sok helyen feltűntek az osztálytársak nevei is. Fontosnak tartom, hogy a közösség építésében és -új osztályfőnökként- a kapcsolatunk megszilárdításában is segítségemre van a program. Nagy lelkesedéssel várjuk a következő hónapot is!



