Hálás Napsugárkák

Szept5.jpg

A szeptemberi időszakban a boldogságórák középpontjában a hála és az apró örömök felismerése állt. 2. osztályos, 14 főből álló csoporttal dolgoztam. A tanulóknak korábban egy kollégám tartotta a boldogságórákat, szeptemberben azonban átvettem tőle a csoportot. A gyerekekkel már korábban is ismertük egymást, hiszen más tantárgy keretében is tanítok az osztályban, így a közös munka és a foglalkozások légköre természetesen és gördülékenyen alakult.
A hónap során több alkalommal meghallgattuk, majd közösen is elénekeltük Bagdi Bella: Szép nap című dalát. A dal jó hangulatot teremtett, és lehetőséget adott arra, hogy a gyerekek ráhangolódjanak az órák témájára.
Beszélgettünk arról, hogy mi mindenért lehetünk hálásak, és hogy a hála nemcsak a nagy, különleges dolgokhoz kapcsolódhat. Megkerestük azokat az apró örömöket is, amelyek a mindennapjainkat szebbé teszik: egy kedves szó, egy közös játék, egy ölelés, egy mosoly, a családunk vagy éppen egy jó hangulatú iskolai nap is okot adhat a hálára.
A foglalkozások egyik közös tevékenysége a hálafa elkészítése volt. A gyerekek szív alakú falevelekre rajzoltak és írtak is olyan személyeket, dolgokat, eseményeket, amelyekért hálásak. A levelekből közösen alakítottuk ki a hálafát, amely az osztályteremben is megjelenítette a gyerekek gondolatait és érzéseit.
Fontos része volt a foglalkozásoknak az egymás iránti hála kifejezése is. A tanulók párokban megköszönték egymásnak azt, amiért hálásak voltak a másiknak. Aki szerette volna, az osztály előtt is megoszthatta gondolatát. Ez a tevékenység erősítette a pozitív társas kapcsolatokat, és a gyerekek megtapasztalhatták, milyen jó érzés kedves, elismerő szavakat hallani és mondani egymásnak.
A Hála színező elkészítése során tovább gondoltuk, hogy milyen sok dologért lehetünk hálásak a hétköznapokban. A színezés közben is lehetőség nyílt a beszélgetésre, a személyes élmények és gondolatok megosztására.
A hónap során arra is ösztönöztem a tanulókat, hogy minden este, lefekvés előtt gondolják át, mi volt aznap az, ami miatt boldogok voltak. A következő boldogságórán azoknak adtam lehetőséget a beszámolásra, akik szívesen meséltek az előző napjuk örömteli pillanatairól. Jó volt megtapasztalni, hogy a gyerekek egyre könnyebben fedezték fel a mindennapokban rejlő apró örömöket.
Az órák végén minden tanuló mondott egy szót, amelyet magával vitt a foglalkozásról. Ezek a szavak jól tükrözték, hogy a gyerekek számára fontos élményt jelentett a közös gondolkodás, az egymás iránti figyelem, a hála és az örömök megfogalmazása.
A foglalkozások során arra törekedtem, hogy a tanulók megtapasztalják: a boldogság sokszor nem nagy dolgokban rejlik, hanem a mindennapok apró, értékes pillanataiban. A hála gyakorlása segített abban, hogy figyelmüket tudatosabban irányítsák arra, ami jó és örömteli az életükben, miközben az egymásnak adott pozitív visszajelzések az osztályközösséget is erősítették.

Képek