Éves beszámoló

IMG_3467.jpeg

Boldogságóra Program – Éves összefoglaló

A 2025/2026-os tanévben a Csete Balázs Általános Iskola mind a tíz alsó tagozatos osztálya sikeresen részt vett a Boldogságóra Programban. A tanév során valamennyi havi témát feldolgoztuk, a foglalkozások célja pedig az volt, hogy a gyermekek játékos, élményszerű feladatokon, beszélgetéseken, mozgásos és kreatív tevékenységeken keresztül fejlesszék érzelmi intelligenciájukat, önismeretüket, társas kapcsolataikat és pozitív életszemléletüket.

Szeptemberben a „Hála gyakorlása” került a középpontba. Először arról beszélgettünk, mit jelent számunkra a boldogság, mi okoz örömet a mindennapokban, majd közösen kerestük a választ arra, miért fontos hálásnak lenni az élet apró és nagy ajándékaiért. Megnéztük Bartos Erika Megsértődött a Gellért-hegy című meséjét, amely kiváló alapot adott a beszélgetésekhez. A foglalkozás végén minden gyermek elkészítette saját hálaüzenetét, amelyet kis papírszívek ajándékozásával erősítettünk meg.

Októberben az „Optimizmus gyakorlása” volt a téma. A tanulók pozitív gondolkodást fejlesztő feladatokat oldottak meg, beszélgettünk arról, hogyan segíthetünk egymásnak a rossz kedv leküzdésében, miért fontos megosztani problémáinkat, és miként találhatjuk meg a nehéz helyzetekben is a reményt. A foglalkozásokat sok vidám mozgásos játék és örömtánc színesítette, valamint az Ölelés Világnapjáról is megemlékeztünk egy-egy szeretetteljes öleléssel. Rendkívül jó hangulatban telt ez az időszak.

Novemberben a „Társas kapcsolatok ápolása” került előtérbe. Beszélgettünk a barátságról, az elfogadásról, az együttműködésről és az egymás iránti tiszteletről. Mivel a tanév elején még előfordultak fegyelmezési nehézségek, különösen nagy hangsúlyt fektettünk az egymásra figyelésre és a közösségépítésre. A páros és csoportos mozgásos feladatok során a gyerekek megtapasztalhatták az együttműködés örömét, a puzzle-szív elkészítése közben pedig mindenki elmondhatta, ki a barátja, és milyen pozitív tulajdonságokat értékel benne.

Decemberben a „Boldogító jócselekedetek” témájával foglalkoztunk. A gyerekek megtapasztalták, hogy a kedvesség, a segítőkészség és az egymásra való odafigyelés nemcsak másoknak, hanem saját maguknak is örömet okoz. A közös beszélgetések és játékok tovább erősítették az osztályközösségeket.

Januárban a „Célok kitűzése és elérése” állt a középpontban. Beszélgetőkörünket a következő gondolattal indítottuk: „Bármit képes vagyok elérni, ha teszek is érte!” A gyermekek megfogalmazták személyes céljaikat, majd rajzokban is megjelenítették álmaikat és terveiket. Kiemeltük, hogy a sikerhez kitartásra, türelemre és folyamatos munkára van szükség, hiszen a lassú haladás is valódi előrelépés.

Februárban a „Megküzdési stratégiák” témáját dolgoztuk fel. A gyerekek őszintén beszéltek arról, milyen helyzetek okoznak számukra stresszt vagy rossz érzéseket, és közösen kerestünk megoldási lehetőségeket. Megtanultuk, hogy problémáink megosztása sokat segíthet a feszültség oldásában. A foglalkozások során relaxációs gyakorlatokat is végeztünk, amelyek hozzájárultak a lelki nyugalom megteremtéséhez, majd a kellemes élményeket és biztonságot adó helyeket rajzban is megjelenítették a tanulók.

Márciusban az „Apró örömök élvezete” témával foglalkoztunk. Beszélgettünk arról, hogy a boldogság gyakran a hétköznapok apró pillanataiban rejlik: egy napsütéses délutánban, a madárcsicsergésben, egy kedves szóban vagy egy finom illatban. Megismerkedtünk a „Három jó dolog” módszerével is, amely segít észrevenni a mindennapok örömeit. A változatos játékok, beszélgetések és kreatív feladatok során a gyermekek saját örömforrásaikat is összegyűjtötték.

Áprilisban a „Megbocsátás gyakorlása” került előtérbe. Meséket olvastunk a megbocsátásról, majd közösen beszélgettünk a sérelmek elengedéséről, a harag feldolgozásáról és a lelki béke fontosságáról. A játékos bizalomépítő feladatok segítették a konfliktusok feloldását, miközben a gyerekek megtapasztalták, hogy a megbocsátás nem a gyengeség, hanem az erő jele.

Májusban a „Testmozgás” volt a központi téma. A foglalkozások során különösen nagy hangsúlyt kapott az aktív életmód. Sok mozgásos játékot játszottunk, sétáltunk, kirándultunk, valamint megtartottuk a Madarak és fák napját is, ahol a természet szépségeit és a madarak hangját is megfigyeltük. Nagy örömet jelentett a Suli Gálán bemutatott örömtáncunk is, amely egyszerre nyújtott mozgásélményt és erősítette közösségünket.

Júniusban a „Fenntartható boldogság” témájával zártuk a programot. A tanév során megszerzett élményeket és tapasztalatokat összegeztük, felidéztük azokat a szokásokat és értékeket, amelyek hosszú távon is hozzájárulnak testi-lelki jóllétünkhöz. Az év zárásaként a Mátrába szervezett kirándulás is remek lehetőséget biztosított arra, hogy a természetben mozogva, közösen élvezzük az együtt töltött idő örömét.

A Boldogságóra Program a tanév során mind a tíz alsó tagozatos osztályban eredményesen valósult meg. A foglalkozások során a gyermekek nyitottan, aktívan és örömmel vettek részt a beszélgetésekben, kreatív alkotásokban, játékokban és mozgásos feladatokban. A program hozzájárult az önismeret, az érzelmi intelligencia, az empátia, a közösségi együttműködés és a pozitív gondolkodás fejlődéséhez, miközben erősítette az osztályközösségek összetartását és a gyermekek lelki jóllétét. Az egész tanévet jó hangulat, sok mosoly, közös élmények és értékes beszélgetések jellemezték, amelyek maradandó élményt jelentettek a résztvevők számára.

Képek