Beszámoló
- Csoport neve: Piricse_5.b
- Piricsei Eötvös József Általános Iskola
- Kategória: Felsősök
- Téma: Boldogító jócselekedetek
- (14 megtekintés)
Boldogság óra
Fülepné Baracsi Tünde vagyok, és a Piricsei Eötvös József Általános Iskolában a Boldogságóra foglalkozást tartom 10-14 éves korosztály számára.
Ebben az iskolában szinte csak hátrányos helyzetű gyerekek vannak, akik alulszocializált környezetből jönnek, alapvető emocionális, higiéniai hiányoságokkal érkeznek az iskolába.
Heti egy alakommal tartok az 5. osztályban Boldogságóra foglalkozást. Olyan érzésekről beszélgetni, mint Hála, Megbocsátás, Elengedés, Tolerancia, Együttérzés… nem könnyű ezekkel a gyerekekkel. Egyes esetekben magát a fogalmat sem értik.
A Boldogságóra program bevezetése során a legnagyobb kihívást az absztrakt érzelmi fogalmak átadása jelentette. A hátrányos helyzetű gyermekek mindennapi megküzdési stratégiái (túlélés, védekezés, bizalmatlanság) miatt a hála és a megbocsátás fogalma kezdetben teljesen idegenként, sőt, veszélyforrásként jelent meg számukra.
Amikor a háláról beszélgettünk, a tanulók többsége nem tudott mit említeni, mert a biztonságos környezet hiánya miatt a mindennapi apró örömöket nem élik meg értékként. Sokan úgy vélték, a hála egyfajta „tartozás” valaki felé. A fogalom átkeretezéséhez tárgyiasított, kézzelfogható példákra volt szükség (pl. egy kapott kedves szó, a meleg tanterem).
A megbocsátás témaköre még mélyebb ellenállásba ütközött. A gyerekek környezetében jelen lévő mindennapi konfliktusok miatt a megbocsátást a gyengeséggel és a veszteséggel azonosították. Számukra a sérelem elengedése azt jelentette, hogy „veszítettek” a hierarchiában. A feldolgozás során meg kellett értetniük, hogy a megbocsátás nem a másik tettének igazat adása, hanem a saját belső békéjük kulcsa.
Módszertani tanulság: A hagyományos beszélgetőkörök ezeknél a gyermekeknél nem működnek reflexió nélkül. A drámajátékok, a történetmesélés és a nonverbális kifejezőeszközök (rajz, gyurma) segítettek közelebb hozni az érzéseket. A folyamat lassú, de a gyerekek közötti agresszió szintje mérhetően csökkent, és megjelentek az első spontán „köszönöm” kifejezések.
Nagyon sok idő és energia kellett ahhoz, hogy a gyerekek őszintén meg tudjanak nyílni, bizonyos témákhoz hozzá tudjanak szólni, és megértsenek dolgokat, és lehessen velük beszélgetni. Sok időt vett igénybe az is, hogy képesek legyenek egymás iránt türelmet és tiszteletet mutatni.
A nehézségek ellenére úgy gondolom, hogy mégis volt értelme ezeknek a beszélgetéseknek, és talán kicsit érzékenyebbé válnak szociálisan egymás iránt és a környezetük iránt is.
Piricse, 2026. 06. 03.
Fülepné Baracsi Tünde



