Boldogságóra Program

A legnehezebb téma az összes közül, mind a gyerekeknek, mind nekem is. Nagyon nagy tervezést igényelt, hogy hogyan építsem fel az órát úgy, hogy 11-12 évesen megértésék a lényeget, de mégse tépjek fel sebeket. Ennek ellenére volt sírás az órán, de a jó értelemben vett, megkönnyebbülést hozó sírás. Az óra első felében megbeszéltük, miért fontos, hogy megbocsássunk: saját magunknak ártunk, ha bizonyos sérelmeket nem tudunk elengedni. A gyerekek elmondták, hogy mégis vannak olyan sérelmek, amiket még így, az óra után sem tudnak elengedni. Megnyugtattam őket, hogy semmi baj, időt kell hagyni, és később sikerülhet, ha dolgoznak rajta. Felolvastam nekik a nagyon megható, „A megbocsátás jele” című történetet. Utána saját példán keresztül elmondtam, hogy megbocsátottam egy nemrég történt esetben olyannak, aki engem bántott. A megbocsátás jeleként, felragasztottam egy kis fehér szalagot a mi közös fánkra. Bátorítottam a gyerekeket, ha hasonlóan készek arra, hogy itt és most megbocsássanak valakinek, ragasszák fel a saját szalagjukat. Volt, aki meg akarta osztani az esetet, volt, aki enélkül csak ragasztani szeretett volna. Nagyon megható volt látni, hogy ezt a megbocsátást komolyan gondolták, nem véletlen, hogy jöttek a megkönnyebbülés könnyei. Az órának jó levezetése volt a közös relaxáció.

Képek