Boldogságóra Program

Március az „apró örömök” hava. Osztályunk számára azonban ez a hónap különleges meglepetéseket és emlékeket hozott. Iskolánkba érkezett az Igazgatói Mentorhálózat programsorozat következő állomása, melynek témája a „Mosolyból motiváció – Boldog Iskola Program” volt. Ennek apropójából az a megtisztelő feladat ért bennünket, a 7.a osztályt, hogy intézményünk felső tagozatát képviselhettük egy Boldogságóra bemutató foglalkozás keretében.
Nagy izgalommal és szeretettel készültünk a foglalkozásra, hiszen tekintélyes számú intézményvezető érkezett hozzánk a megye különböző iskoláiból. Bemutatóóránk különlegességét az adta, hogy az elmúlt hónapban kísérleti jelleggel kipróbált, hangtálfürdővel kombinált tanórát az ott szerzett tapasztalatok alapján tovább gondoltuk és fejlesztettük. Ezt az innovatív megközelítést ismertettük meg az érdeklődő közönséggel.
A foglalkozást ismét a hagyományos tantermi kereteken kívül helyeztük – több okból is. Egyrészt a tapasztalatok azt mutatták, hogy így sokkal oldottabb a foglalkozás hangulata, másrészt a nagy létszámú érdeklődőre való tekintettel nem szerettünk volna egy zsúfolt tanteremben együtt dolgozni a vendégekkel. Helyszínül iskolánk sportcsarnokát választottuk.
Ez az opció kézenfekvőnek tűnt, ugyanakkor a későbbiekben némi logisztikai és technikai kihívást is jelentett. Ezeket azonban közös erővel, társammal, Vitányi Zsoltné Idával, hangtál- és hangterápiás szakemberrel sikerült megoldanunk, és a felmerülő helyzetekből számos hasznos tapasztalatot vontunk le, amelyeket a jövőben is kamatoztatni tudunk.
Itt térnék rá a foglalkozás menetére. A bemutató napja március 20-ra, a Boldogság Világnapjára esett. Már előző nap berendeztük a teret, előkészítettük és kipróbáltuk a szükséges eszközöket. Tudatosan megterveztük azt is, hogyan helyezkedjenek el a tanulók és a vendégek annak érdekében, hogy mindenki jól lássa és hallja a foglalkozás eseményeit.
A foglalkozás elején egy rövid bemutatkozást követően felajánlottam a lehetőséget a jelenlévő kollégáknak, hogy amennyiben szeretnének, kapcsolódjanak be az óra menetébe. A gyakorlatokat úgy terveztem meg, hogy azok a helyükön ülve is könnyedén elvégezhetők legyenek. Örömmel tapasztaltam, hogy többen éltek is ezzel a lehetőséggel.
Az óra kezdetén egy különleges, öt állomásból álló „Feszültségmérő kalandparkba” kalauzoltam a résztvevőket. Feladatuk az volt, hogy válasszák ki azt az állomást, amelyik leginkább kifejezi aktuális érzelmi állapotukat. Mindenki kapott egy post-it cetlit, amelyre ráírta a nevét, majd elhelyezte a választott állomásnál. Ezzel kirajzolódott az osztály hangulattérképe.
Az óra ezt követően egy „Tudatos csengő” nevű relaxációs gyakorlattal folytatódott, amelyhez társamtól egy csodaszép csengettyűt kaptam. A gyakorlat célja az volt, hogy segítse a résztvevőket gondolataik lelassításában és a figyelem tudatos irányításában. A feladat egyszerű volt, a tanulóknak csak akkor kellett felemelniük a kezüket, amikor már egyáltalán nem hallották a csengettyű hangját.
Ezt követte a téma bevezetése, amelyet egy dalrészlet meghallgatása segített. A zenei élmény ráhangolta a tanulókat az óra mondanivalójára, és közösen fogalmaztuk meg a feldolgozandó témát.
A téma kibontása és feldolgozása csoportmunkában folytatódott. A tanulók az érzékszervekhez kapcsolódva gyűjtötték össze a mindennapok apró örömeit, ami fejlesztette érzelmi tudatosságukat, kommunikációs készségüket és kreatív gondolkodásukat. A feladatok tudatosan építettek az önreflexióra és a személyes élmények megosztására, biztonságos, elfogadó csoportlégkörben. A csoportalakítás véletlenszerűen történt, minden tanuló egy színes papírcetlit húzott, és az azonos színt húzók alkottak egy csoportot.
Az óra egyik meghatározó eleme volt az apró ajándékok (kerámia szívek) átadása, amelyek szimbolikusan is megerősítették a téma üzenetét. Ezek a kis tárgyak, amelyeket a gyerekek takarói alá rejtettem, nemcsak motivációs eszközként működtek, hanem segítették a tanulókat abban is, hogy testi-érzelmi szinten tudatosítsák az öröm megélését.
A folyamat különlegességét tovább erősítette, hogy az intézményvezetők a tanulókkal párhuzamosan a gyerekek által készített, egyedi idézetekkel ellátott hűtőmágneseket kaptak. Ezeket előzetesen borítékba rejtettük, és a székeik alá helyeztük. A megfelelő pillanatban előhúzva őket valódi meglepetést és meghatódottságot váltottak ki a jelenlévőkből.
Annak érdekében, hogy a tanulók a jövőben tudatosabban felismerjék az apró örömök által kiváltott pozitív érzéseket, egy rövid önreflexiós gyakorlat keretében „végigszkenneltük” a test jelzéseit. A feladat során a diákok különböző testrészekre irányítva figyelmüket (arc, szemek, mellkas, has, vállak, kezek, légzés) tudatosították, hogyan jelenik meg bennük az öröm érzése, és mely testi jelzések utalnak leginkább a boldogság megélésére.
Miután sikerült ráhangolódnunk a jelen pillanat tudatos megélésére, következett a várva várt különleges élmény, a hangtálfürdő. Ezen a ponton ismét bekapcsolódott Ida néni, aki rövid ráhangolást követően egy gondosan felépített vizualizációs forgatókönyv mentén vezette a foglalkozást. A hangtálas relaxációt kifejezetten a korosztály igényeire szabva, tinik számára alkotta meg (ennek részletes tartalmát a mellékletben teszem elérhetővé). A gyakorlat végén Ida a „horgonyzás” elve alapján apró kavicsokat ajándékozott a résztvevőknek, melyek a relaxáció során megélt nyugalmi állapothoz kapcsolódnak. Így a kavicsra tekintve később is felidézhetővé válik ez a belső élmény. A gyakorlat ezáltal tovább mélyítette az óra során szerzett tapasztalatokat, és segítette azok belsővé válását.
Úgy éreztem, hogy az óra e szakasza különösen erőteljes hatást gyakorolt a jelenlévőkre. A térben érezhetővé vált a nyugalom, az elcsendesedés, és helyenként a meghatódottság is. Különleges kalandparkunkba óra végén így már nem is volt értelme visszalátogatni.
A meditatív állapotból való visszatérést követően a család bevonására helyeztük a hangsúlyt. Minden résztvevő, beleértve az intézményvezetőket is, kapott egy A/4-es lapot, amely rövid, inspiráló idézeteket tartalmazott. A feladat az volt, hogy ezeket otthon, különböző helyeken „elrejtsék” családtagjaik számára, például zsebekben, táskákban, párnák alatt vagy könyvek között.
A cél az volt, hogy ezek a kis üzenetek váratlanul örömet, mosolyt vagy egy rövid elgondolkodást hozzanak a családtagok mindennapjaiba, ezáltal továbbadva az óra üzenetét.
A foglalkozás során végig arra törekedtem, hogy a résztvevők felismerjék, hogy a boldogság nem csupán nagy eseményekhez köthető, hanem a mindennapok apró, sokszor észrevétlen pillanataiban is jelen van. Ennek tudatosítása segíthet abban, hogy kiegyensúlyozottabb, pozitívabb szemlélettel legyenek jelen a saját életükben is.
Úgy tapasztaltam, hogy az óra hangulata, a közös élmények és a gyerekek aktív részvétele mind a tanulók, mind a jelenlévő kollégák számára emlékezetessé tették ezt a különleges alkalmat.
Kissé hosszúra sikerült ez a beszámoló, ezért köszönöm a türelmüket és a figyelmüket.
Zárásként engedjenek meg egy személyes gondolatot is. Az Idával (szakmai társammal) való együttműködésünk egy szerencsés véletlennek köszönhető. Egymás útjába sodort bennünket az élet, megszületett egy apró ötlet, és ahogy mondani szokták, a sors a legnagyobb rendező.
Ebből a találkozásból egy olyan közös munka született, amely számunkra is értéket képvisel, és reményeink szerint a gyermekeknek is sok szép, emlékezetes pillanatot adott.
Talán ez is egy apró öröm, egy jókor érkező gondolat, egy váratlan találkozás, egy új, gyümölcsöző kapcsolat kezdete. Éppen ezért bátorítok mindenkit arra, hogy legyen nyitott az ilyen pillanatokra, merjen élni az apró ötletekkel, és bátran alakítson ki új emberi kapcsolatokat, hiszen a véletlenekből néha egészen különleges dolgok születhetnek. Közös munkánkat még csak most kezdtük, de nagy lelkesedéssel végezzük, sokat kísérletezünk, hogy a jövőben mások is kamatoztathassák az általunk szerzett tapasztalatokat.
Köszönöm, hogy elolvasták. Kívánom, hogy a mindennapok apró örömei minél gyakrabban találják meg Önöket!

Képek