Célbadobás: amikor nem a labda a legfontosabb

29f1f9c5-8ee6-4a2d-a6ea-705dcc818273.jpg

A januári boldogságóra központi témája a célok kitűzése volt. A csoport összetételét figyelembe véve (mivel főként IKZ fiatalok vesznek részt a foglalkozásokon) a „célbadobás” feladatot választottuk. A cselekvésbe ágyazott tanulás számukra az egyik leghatékonyabb módja az élményszerű megértésnek, és ez a gyakorlat pontosan ezt szolgálta.
A foglalkozás során többféle célt tűztünk ki: közelebbit és távolabbit, kisebbet és nagyobbat. A célokat labdával és babzsákkal próbáltuk eltalálni. Ez nem mindig sikerült elsőre, sőt, sokszor másodikra sem. Fontos volt, hogy többször is próbálkozhattak, így megtapasztalhatták, hogy a cél elérése gyakran kitartást igényel.
Ennek a témának a feldolgozása nem hozott olyan látványos eredményt mint az eddigiek, ahol valamit alkottunk. Ennek ellenére nagyon fontos, mivel az együttélés, szabályokhoz való alkalmazkodás az életük minden területén elengedhetetlenek.
Ezt követően mindenki megoszthatta saját céljait. Itt már egészen komoly és személyes témák is előkerültek. Például az, hogy „mikor lesz barátnőm?”. A beszélgetés központi iránya azonban a társas együttélés kérdései felé terelődött: hogyan viselkedem másokkal, hogyan tartom be a szabályokat, mik a kötelezettségeim és mik a jogaim.
Az utóbbi időszakban több magatartási nehézség is felmerült a csoportban, a foglalkozás végén közös csoportcélt is megfogalmaztunk. A tanulók egyetértettek abban, hogy igyekeznek a közösen megbeszélt szabályokat betartani, valamint az életkoruknak megfelelő viselkedést gyakorolni a mindennapokban.
A foglalkozás jó hangulatban zajlott, sok élménnyel, gondolkodással és nevetéssel, miközben komoly, a mindennapi életben is jól hasznosítható tanulságok születtek. Tudom, hogy az ilyen jellegű feldolgozó foglalkozások hatása gyakran nem azonnal mérhető, hanem hosszabb távon, apró változásokban, ismétlődő helyzetekben válik érzékelhetővé. Éppen ezért a téma tudatos és következetes feldolgozása kiemelten fontos, még akkor is, ha az eredmények nem rögtön látványosak.

Képek