Téged mi motivál?

- Csoport neve: mosolygok1
- Siófoki Széchenyi István Általános Iskola Asztalos utca 72. Telephelye
- Kategória: Alsósok
- Téma: Célok kitűzése és elérése
- (48 megtekintés)
Januári boldogságóránkat egy mesével kezdtük. Az öreg halász és nagyravágyó felesége c. mese kapcsán kis halacskákra írhatták a gyerekek a saját kívánságaikat. Ezután megbeszéltük a mese tanulságával összefüggésben, hogy a leírt kívánságok közül melyik lehet olyan cél, amit kellő kitartással és akaraterővel, valamint belefektetett munkával meg is lehet valósítani. Második alkalommal a motiváció volt a témánk. Először mozogtunk, táncoltunk Bagdi Bella: Van nekem egy álmom c. dalára, majd leültünk a szőnyegre és a szivárványlégzéssel ráhangolódtunk az Önbizalomhegy – motiváló jövőkép c. meditációra. Ezt követően a táblára kivetítettem az Önbizalom Program munkafüzetében található keresztrejtvényt, melynek megfejtése a motiváció. Nagyon ügyesen és gyorsan megfejtették a gyerekek. Megbeszéltük, hogy mi a különbség külső és belső motiváció között, majd azt a feladatot kapták a gyerekek, hogy az asztalon lévő sok-sok motiváló képből és idézetből válasszanak maguknak olyat – akár többet is – ami szimpatikus és segítené őket a saját céljaik elérésében. A képekből és idézetekből plakátok készültek. Harmadik alkalommal célkártyákat készítettünk, melyen szerepelt a nevük, céljuk, részcéljaik, határidő, jutalom, ha sikerül elérni a célt, és egy 21 napos napló, amibe minden nap tudják jelölni, hogy adott napon mit sikerült tenniük a céljukért. Páronként kaptak egy kis ötletgyűjteményt is, hogy akinek semmi nem jut eszébe, az is tudjon valamit írni. A kész célkártyákat felragasztottuk a szekrényajtóra, hogy minden nap tudjuk vezetni a naplót. Ezután felbontottuk a tavaly eltett időkapszulát, és felolvastuk azt a levelet, amit egy éve fogalmaztunk meg saját magunknak. Nagyon tanulságos volt!





