Célok kitűzése és elérése

Messenger_creation_1614FC5D-C03A-4DA3-AD3F-55FE155A509A.jpeg

A foglalkozást az „Égig érő fa vagyok, megnövök, mint a nagyok…” relaxációs gyakorlattal kezdtük.
Bagdi Bella- Van nekem egy álmom című dalának meghallgatása után megkérdeztem a gyerekeket, hogy mi jutott eszükbe, mire gondoltak közben. Néhány gyerek idézett a dal szövegéből. Ezt követően megkérdeztem tőlük, hogy mi jut eszükbe a „cél” szó hallatán. Egy kisfiú azonnal válaszolt is, hogy számára az autóversenyzés jutott eszébe, hogy ők érnek célba, nyerik meg a versenyt. Számomra ez egy lehetőség volt, hogy kibontsuk a témát. Megbeszéltük, hogy az életben céljaink, álmaink vannak, ami mellett, ha elköteleződünk, elérhetjük azokat. Megkérdeztem tőlük, hogy nekik vannak ezen álmaik, céljaik. Néhány gyerek számára ez nehézséget okozott, hisz 3-4 éves korosztály, de segítséget nyújtottam nekik az által, hogy ismerem az érdeklődésüket, természetüket, képességeiket, ezáltal tudtunk ötleteket gyűjteni.
A célok megfogalmazása után akadálypályával szemléltettem számukra, hogy a céljaink elérése néha nehéz, hosszú és sok esetben segítő társra van szükségünk hozzá, és együttműködésre. Az akadálypálya leküzdése után kértem őket, hogy képzeljék el, hogy a babzsák, amit a kezükbe raktam a képzeletbeli céljuk, amit megpróbálunk teljesíteni és elérni úgy, hogy bedobjuk a zsámolyba. Szemléltetve ezáltal, hogy sok tényezőtől függ, hogy könnyebben vagy esetleg nehezebben sikerül megvalósítani álmainkat.
Zárásképpen ismét meghallgattuk, és együtt mozogtunk Bagdi Bella- Van nekem egy álmom című dalára. Kértem őket, hogy otthon kérdezzék meg szüleiket, testvéreiket, hogy nekik milyen céljaik voltak, vannak az életükben.

Képek