Célok kitűzése és elérése

- Csoport neve: Csiga-biga csoport
- INÁNCSI ÓVODA-BÖLCSŐDE
- Kategória: Óvodások
- Téma: Célok kitűzése és elérése
- (52 megtekintés)
Januárban sokan sokféle fogadalmat teszünk. Van, amit sikerül betartanunk, van amikor valami akadályba ütközünk és változtatni kell terveinken, hogy céljainkat elérjük. Nincs ezzel semmi probléma, hiszen hibázni lehet, új utakat keresni mindig lehet. És az is nagy igazság, hogy olykor nem is a cél a fontos, hanem az út, amelyen oda érünk. Óvodás gyermekeink kudarctűrő képessége sok fejlesztést igényel. Többen, sokszor elkeserednek, amikor valami nem úgy, nem akkor sikerül, amikor ők azt szeretnék. Éppen ezért a közös, jó hangulatú játéknak nagy figyelmet szenteltünk a hónap folyamán (is), melynek során az együtt töltött idő ugyanolyan fontos momentum volt, mint a kiemelkedő teljesítményt nyújtónak a siker érzése. Ezzel a megközelítéssel öröm volt látni, hogy örültek egymás eredményeinek is, nemcsak a sajátjukénak. A téli időjáráshoz igazodva relaxációs gyakorlatunk a „Hófelhőkké változunk” volt. A levegőt beszívva, karokat magasba emelve megszülettek a felhőink, melyből lassan, a levegőt kifújva hullani kezdtek a hópelyhek, ujjainkat mozgatva, karunkat leengedve. Bagdi Bella: Van nekem egy álmom című dala meghallgatása hangolt minket a hónap témájára. Bezzeg Andrea: Boldogvár meséje tovább fűzte gondolatainkat a vágyainkról, álmainkról, terveinkről, melynek eredményeképpen beszélgetőkör során megfogalmazták saját céljaikat. „Nagy tornyot fogok építeni. Összerakok egyedül egy LEGO autót (már ha kapok). 😊 Megtanulok varrni. Megtanulok tejbegrízt készíteni.” stb. Saját boldogvárunkat mocsárjárással értük el, azonban odaérve sajnálattal tapasztaltuk, hogy a színek elvesztek róla. Célunk lett, hogy megtaláljuk az elveszett színeket az óvodában. A keresésben segítségünkre volt egy térkép. Csoportról csoportra, helyiségről helyiségre járva kerestük a puzzle szerű darabokat, amiken a színeket találtuk. Egy-egy dallal, mondókával kaphattuk meg a felnőttektől ezeket a darabokat. Lelkesen teljesítették a feladatokat, együtt énekelve, mondókázva az óvoda többi gyermekével. Az összes darab megszerzése után, csoportunkba visszatérve, teljesítettük célunkat, hiszen a puzzle kirakásával a színek varázslatosan széppé varázsolták a szürke képet. Elértük célunkat. A farsangi időszakban a célbadobás is kapcsolódott a hónap témájához. Itt is adódtak nehézségek, de az ismétlések számával arányosan növekedve egyre több sikerélményt szereztek a gyerekek. A társasjátékok, ahol a célba érés volt a cél, szintén megtapasztaltatta velük, hogy lépésről lépésre haladva sikerül az út végére jutniuk. A hónap témája összefonódott az előző havi témával, többen a jócselekedetek gyakorlásában látták céljaikat, amit pozitív momentumként éltünk meg.





