Megvalósítható céljaink

11.png

Január is nagyon izgalmas hónap volt számunkra. A felsorolt témákat is majdnem teljesen átfogtuk. Igyekeztünk minél több tevékenység során alkalmazni a boldogságórás programokat.
Beszélgettünk a vízkereszt ünnepéről, sokan most tudták meg, hogy ez az ünnep a farsang kezdetét is jelenti. Elolvastuk és rajzokat készítettünk az Ujjé!-vi – mese című vershez. A hóemberek világnapját is megünnepeltük mesével és kézműveskedéssel. Elkészítettük a bakancslistákat és néhány közös célt is megfogalmaztunk az osztályközösségünk számára, amit figyelemmel fogunk kísérni az év folyamán, reméljük sikerül minden jót és szépet megvalósítani.
Január 20-án pedig ellátogatott hozzánk a Fény TV helyi adónk stábja, mert nagyon kíváncsiak voltak a Boldogságóra Integrált Programra, így egy tevékenység erejéig betekintést nyerhettek a program megvalósításának folyamatába. Ezzel egy kicsit népszerűsthettük ezt a csodás tevékenységet a közvetlen környezetünkben is. Hálásak vagyunk ezért a lehetőségért.
A Magyar kultúra napján pedig meghallgattuk és megtanultuk a magyar himnusz első szakaszát.
Már nagyon várjuk a februári témákat! Mindenkinek örömteli farsangolást kívánunk!

Képek