Célkapszula

- Csoport neve: Okányi iskolások
- Okányi Általános Iskola
- Kategória: Felsősök
- Téma: Célok kitűzése és elérése
- (45 megtekintés)
Az óra célja a januári témához kapcsolódva a félévi eredmények feldolgozása, a tanulási motiváció erősítése, valamint az osztályközösség összetartásának fejlesztése volt. Kiemelt hangsúlyt kapott annak tudatosítása, hogy a jegyek visszajelzések, és minden tanulónak van lehetősége a fejlődésre.
A foglalkozás elején közös beszélgetés során a tanulók megfogalmazták a félévvel kapcsolatos érzéseiket, nehézségeiket és sikereiket. Ez segítette a kudarcélmények oldását és az elfogadó légkör kialakítását.
A fő tevékenység során a tanulók „célkapszulát” készítettek, amelyben egy személyes fejlődési célt, egy reális megvalósítható lépést és egy segítő személyt jelöltek meg. A kapszulák egy közös osztály-„űrhajóra” kerültek fel, ezzel is erősítve az összetartozás és az együtt haladás élményét.
Az óra végén közösségi beszélgetés zajlott arról, hogyan tudják egymást támogatni a következő félévben. A tanulók aktívan, őszintén vettek részt a feladatokban, az óra pozitív, bátorító légkörben zárult.
Az óra hozzájárult a tanulók önismeretének fejlődéséhez, a tanuláshoz való pozitívabb hozzáállás kialakításához és az osztályközösség erősödéséhez.




