365 új lehetőség

- Csoport neve: Kiskalozok
- Fazekas József Általános Iskola
- Kategória: Alsósok
- Téma: Célok kitűzése és elérése
- (76 megtekintés)
Januári boldogságóráinkon különös figyelmet fordítottunk a hónap nevezetes napjaira, több tevékenységünk is egy-egy világnaphoz kötődött.
Január 8-án, a világirodalom napján Weöres Sándor Ujjé-!-vi mese című versével foglalkoztunk. Felolvastuk a százlábú történetét az év 365 napjával kapcsolatban, majd lerajzoltuk az említett tevékenységeket, a többi napra (lábra) pedig mi magunk találtunk ki cselekvéseket. Rajzainkból plakátot készítettünk, kitettük osztálytermünkben a falra, hogy emlékeztessen minket arra, mennyi lehetőséget nyújt számunkra az elkövetkező év.
Az alapprogram témáját hozzákapcsoltuk a százlábú történetéhez. Végiggondoltuk, milyen céljaink vannak az új évvel kapcsolatban, mit szeretnénk megtanulni, elérni, miben szeretnénk fejlődni, változni, mire fordítanánk idén több időt és figyelmet. Ötleteinket, rajzainkat papírra vetettük.
Január 13-án, a kézírás nemzetközi napján egy decemberi tevékenységünkre emlékeztünk vissza. A téli szünet előtt karácsonyi szépíróversenyen vettünk részt. Osztályunk tanulói is eredményesen szerepeltek a versenyen, büszkén emlékeztünk vissza rá. Beszélgettünk a kézírás fontosságáról, hogy mennyire felváltotta a gépírás, mégis milyen fontos lenne újra többet írni kézzel. A kézírás ugyanis sokat elárul tulajdonosáról, sokkal személyesebb, szívhez szólóbb.
Január 19-én a hóemberek világnapjához kapcsolódva kihasználtuk a téli időjárás adta lehetőségeket: iskolánk hatalmas udvarán, mely hófehérre változott hetekre, hóembereket építettünk és szánkóztunk. A meleg tanteremben megterveztük a munkát: milyen céllal dolgozunk, milyen eszközök szükségesek, a hókupacon kívül milyen alapanyagokra lesz szükségünk, végül megbeszéltük az alkotás menetét. Két új „osztálytársat” fogadtunk be: Kati és Sanyi azóta is vár minket az udvaron. Születésük során megtanulhattok, hogy minden tevékenység gördülékenyebb, ha előtte tervezünk, meghatározzuk cselekedeteink célját és menetét. Fekete kartonra zsírkrétával is alkottunk hóembereket, itt is fontos volt az elkészítés menete (melyik színt visszük fel előbb, melyik oldalon kezdünk a lapon, hogy ne maszatoljuk stb.), a tervezésre itt is figyeltünk.
Nemcsak a tervezés bölcsességét sajátítottuk el januári boldogságóráinkon. Számos közmondás kapcsolódik a célok kitűzéséhez és eléréséhez, ezekkel a közmondásokkal és igazságukkal a gyerekek is találkoztak már. Az online ötlettárban felsorolt közmondásokhoz kapcsolódó történeteiket, élményeiket mesélték el az osztálynak, majd kreatívan fel is írták a közmondásokat a táblára.
Az Erősség Program feladatai közül is választottunk egy gyakorlatot. Olvasás órán ebben a témakörben sok verset meg kell tanulni a gyerekeknek. Vannak, akiknek ez egészen könnyen megy, míg másoknak nehézséget okoz. A tanulás szeretetének megerősítése érdekében egy vicces gyakorlattal hoztuk meg a verstanulási kedvet: páros versmondással adtuk elő a már megismert verseket. Egyik tanuló szavalta a verset, míg társa előre nyújtott kezeivel gesztikulált. Nagyon mókás volt, sokat nevettünk!
A téma lezárásaként meghallgattuk a hónap dalát: „Van nekem egy álmom…”, majd elmeséltük saját álmainkat, vágyainkat. Tanulságként elvittük magunkkal a célkitűzés, a tervezés fontosságát, az értelmes célok megfogalmazását, a cél eléréséig vezető út örömeinek megélését.





